Rossi: Négy éve nem élveztem így

2013.04.08. 11:53

Közel egy év után állt újra dobogóra a MotoGP-ben Valentino Rossi, amikor második lett a szezonnyitó katari futamon. A kilencszeres bajnok csak a 7. helyről indult 2010 óta első yamahás versenyén, viszont szokásával ellentétben jól rajtolt, két helyet hozott, és Cal Crutchlow-t hamar megelőzte.

Gyorsan ráment a harmadik, ducatis utódjára, Andrea Doviziosóra, ám a célegyenes végén elfékezte magát, és hiába húzott el mellette, lecsúszott az ívről, majdnem a pályáról is, visszaesett hetediknek, Bradl mögé.

Körökre beragadt, a többiek megléptek, 4 másodperces hátrányba került. Az élen csapattársa, Jorge Lorenzo elment, mögötte Pedrosa, a húszéves, első versenyes újonc, Marc Marquez és Crutchlow motorozott.

Bradlt mehezen, de lenyomta Rossi a 8. körben, és a hajrára befogta a hármas brigádot, amiben ekkorra Marquez már leelőzte vb-favoritnak tartott hondás társát, Pedrosát. Crutchlowt simán megelőzte az olasz, ellenfele le is futott a pályáról, Pedrosa mellett is könnyen ment el, Marquezzel viszont meggyűlt a baja.

Őt is lehagyta, de a 14 évvel és egy nappal fiatalabb riválisa visszatámadott, előzött, szenzációsan, kívülről. A második támadást viszont már nem tudta kivédeni, így az utolsó kört másodikként kezdte Rossi, és Lorenzótól után jócskán, mintegy 6 másodperccel lemaradva, de célba ért.

"Nem élveztem ennyire 2009 óta. Különösen Marc-kal volt nagyszerű, mert szerintem gyorsabb volt nálam. Nagyon közel kerültünk egymáshoz" - nyilatkozta Rossi, aki 2010-ben nagyot bukott a Yamahával, és utána abban az évben csak egyszer tudott még nyerni, az év vége felé, Malajziában. Azóta sem győzött, a Ducatinál két szezont szenvedett végig, legjobbja a tavalyi, franciaországi esőversenyen szerzett 2. helye volt.

Most különösen a Yamahának köszönte meg a sikerét, ami két év után visszavette: "Adtak nekem még egy lehetőséget, és azt hiszem, élvezni fogjuk ezt az évet".

Marquez bemutatkozása fantasztikus, azonnal dobogóra állt, Rossit előzte, de a legnagyobb, hogy simán megverte Pedrosát, amire kevesen számítottak. A spanyol tehetség egyértelműen Rossi-szintű klasszis lesz, még a sokszoros bajnok sem indult ennyire jól 2000-es felsőkategóriás kezdésekor: csak a negyedik GP-jén érte el először a dobogót. Igaz, akkor még nem a MotoGP, hanem a régi 500 köbcentis kategóriában.