Marquez már úgy ütközik, mint a bajnokok

Túl van első MotoGP-s ütközésén és első balhéján Marc Marquez, aki a vasárnapi jerezi futam utolsó kanyarjában koccant össze a kétszeres világbajnok Jorge Lorenzóval. A hondás a második helyért ment, de azt a yamahás birtokolta, amikor az utolsó lehetőséget kihasználva a 20 éves bebújt, és a belső íven kiszorította ellenfelét. Pontosabban kiszorította volna, csak az a kanyar felénél a már előrébb lévő Hondába fordult, majd kisodródott.

Mindketten befejezték a versenyt, Marquez másodikként, Lorenzo mögötte. A szupertehetség már az eredményhirdetés előtt odament elnézést kérni az idősebbhez, de az elhajtotta, nem volt hajlandó kezet fogni vele. Marquez aztán a dobogón is próbálkozott, ám Lorenzo ott sem fogadta a békejobbot.

Minden idők legfiatalabb győztese az interjúk közben elnézést kért, Lorenzo nem mondott inkább semmit.

Valójában a bocsánatkérésre szükség sem lett volna, mert a visszajátszásból látszik, nem tett semmi rosszat, kemény volt, de nem lépte át a sportszerűség határait.

Doohan-Criville 1996, Rossi-Gibernau 2004 - négyből hárman világbajnokok -, a jerezi utolsó kanyar sok hasonló klasszikust látott már: aki ott nyitva hagyja az ajtót, könnyen ráfázhat, mert az üldöző egy lapra feltesz mindent, és ha el is fékezi magát, a belső ívről sodródva a nagyon széles pályán tud maradni. Lorenzo nyitva hagyta, Marquez meg bement, övé volt a kanyar a belső íven, ugyanúgy, mint mikor a Forma-1-ben a belül kanyarodó kitereli a pályáról a kívül kanyarodót, Marquez terelte Lorenzót. Lorenzo azt az ívet akarta visszavenni, amin már a rivális motorozott, ekkor történt a karambol.

A Yamaha-főnök Lin Jarvis azonnal megvédte Marquezt, szerinte "Lorenzo nyitva hagyta a kaput, a másik spanyol pedig keményen ugyan, de csak kihasználta a felkínált lehetőséget".

Az előzésnek köszönhetően Marquez átvette a vezetést a világbajnokságban, és először vezeti azt egyedül.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40