Valentino Rossi visszatért

2013.06.29. 16:35 Módosítva: 2013.06.29. 17:09

Mintegy két és fél év, 45 sikertelen próbálkozás után ismét MotoGP-futamot nyert Valentino Rossi: Assenben, egyik kedvenc pályáján győzött újra. Könnyed versenyt futott, mint a győzelmi szünete előtt, a 10. körben előzte meg Dani Pedrosát, és onnét már nem is engedte át az első helyet. Szép lassan, körről körre elhúzott az üldözőktől, úgy két másodperc előnnyel ért be a nála 14 évvel fiatalabb Marc Marquez és Cal Crutchlow előtt. Pedrosa negyedik, az emberfelettit teljesítő Jorge Lorenzo ötödik lett.

A világbajnok ugyanis 30 órával kulcscsontműtétje után versenyzett: csütörtökön, a szabadedzésen bukott, péntek hajnalban Barcelonában egy titániumlappal, valamint 8 csavarral helyre tették a törését, visszarepült Hollandiába, és célba ért. Hét ponttal volt lemaradva Pedrosától a pontversenyben a futam előtt, alig veszített vele szemben.

Rossi overtake pedrosa tt assen

Lorenzónak Rossi szombat reggel a depóban gratulált fenomenális visszatéréséhez, átment, és kezet fogott vele. A leintés után ezt Lorenzo nehezebben tudja megtenni, úgy kellett leszedni a Yamaháról, a fájdalom és a fáradtság miatt.

Rossi - Assen 2013

Rossi legutóbb a 2010-es, szezonvégi Maláj GP-t nyerte meg, azóta a két katasztrofális ducatis szezonjában párszor elérte a dobogót, de semmi többet. Idén visszaszerződött a Yamahához Lorenzo mellé, és az első futamon második lett. Úgy tűnt, újra beindul a dolog, de visszaesett, Lorenzo mindig verte, többször bukott is. A múlt héten Portugáliában tesztelt a MotoGP, Rossi azt mondta, végre áttörést értek el a fékbeállításoknál, optimistán beszélt a jövőről.

Assenben, ahol 100. futamgyőzemét is szerezte 2009-ben, össze is állt a kép, 106-odszor nyert gyorsasági motoron, 80-adszor a csúcskategóriában. Sorsszerű, hogy pont 46-odszorra sikerült újra.

"Mindig is hittem benne, tudtam, hogy vissza tudok érni az élre. Most mégis alig hiszem el, annyira rég volt a legutóbbi. Túl szép. Sosem adtam fel, nagyon örülök, hogy sikerült. Már reggel éreztem, hogy rendben vagyok, és meg lehet, győzni indultam el ma" - nyilatkozta a német Sport1 csatornának a célban. A szavak meghatódottságot sugallnak, de vicces, hogy egyáltalán nem volt az, miközben beszélt, csak annyira, mintha 3 hete nem nyert volna.