Vizsgálat a városlődi ralibaleset miatt

2013.10.21. 16:02

Vizsgálatot indított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) a városlődi szombati amatőr raliversenyen történt baleset miatt. Az MNASZ hétfői közleménye szerint Móczár Péter, a szövetség alelnöke a Gyulay Zsolt elnökkel folytatott egyeztetés után Szél Attilát kérte fel arra, hogy szakértőként folytassa le a baleset körülményeinek teljes körű kivizsgálását. A vizsgálatnak péntekig kell lezárulnia, a megállapításokat pedig az MNASZ honlapján teszik majd közzé.

A szövetség által kiírt Amatőr Rallye Kupa versenysorozatba tartozó városlődi futamon szombat délután a kordonon kívül álló nézők közé csapódott egy versenyautó, miután a versenypálya szakaszát képező Kossuth utcában – eddig ismeretlen okból – irányíthatatlanná vált.

Pintér Csaba, a veszprémi Csolnoky Ferenc kórház ügyeletes főorvosa vasárnap azt mondta az MTI-nek, hogy a balesetben megsérültek közül a hasi, mellkasi, gerinc- és fejsérüléseket szenvedett idős férfi állapota életveszélyes, míg a másik súlyos sérült – ugyancsak egy férfi – állapota kielégítő.

Az ajkai Magyar Imre kórház ügyeletes főorvosa, Horváth Béla arról tájékoztatta az MTI-t vasárnap, hogy az oda vitt egy súlyos és két könnyű sérült állapota kielégítő, jól vannak. Az Ajkai Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport