Laura, Alida
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

2/2: Marc Marquez újra világbajnok

2014.10.12. 16:28

Második hellyel szerezte meg karrierje második Moto GP-szezonjában második világbajnoki címét Marc Marquez vasárnap Japánban. A Motegiben rendezett versenyt Jorge Lorenzo nyert, a harmadik Valentino Rossi lett.

Az olasz jól rajtolt, és vezetett az ötödik körig, amikor yamahás csapattársa megelőzte, és a célig már nem is látták. Marquez gyenge rajt után a hetedik helyről jött fel, Rossit a 16. körre fogta be, és előzte meg, bár nagyot csatáztak, a kilencszeres világbajnok egyszer vissza is tudta venni a pozícióját. Aztán viszont kissé lemaradt, a negyedik Dani Pedrosát viszont maga mögött tartotta.

Marqueznek Pedrosa és Rossi előtt kellett végeznie a vb-címhez, aztán annyira már nem is erőltette Lorenzo utolérését.

A 21 éves klasszis összesen negyedik bajnokságát nyerte a korábbi 125-ös és Moto2-es címe után. Az eddigi 15 nagydíjból idén 11-en lett első, az első tízet zsinórban húzta be.

A szezonból még három verseny van hátra, a második helyért éles a harc Rossi, Pedrosa és Lorenzo között.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!