Michelisz a dobogón Moszkvában

881410
2015.06.07. 13:02

Michelisz Norbert szempontjából jól kezdődött az első moszkvai túraautó-vb-futam, ugyanis Hugo Valente beragadt előtte a rajtnál, így már az első kanyarig nyert egy helyet a nyolcadik pozícióból induló magyar pilóta.

Ott még a csapattárs Tiago Monteiróval kellett kicsit küzdenie, de megartotta a helyét, egészen a futam végéig. Ez is volt a terv, a pontszerzés és a kocsi megóvása a második futamra, amin a harmadik helyről rajtolt.

Ha Michelisszel nem is bánt el az elején Monteiro, később kisebb csodát tett, amikor a Hondával erőből, hibázás nélkül nyomta le a citroënes Sébastien Loeböt, hiszen ilyenre nem nagyon volt példa sem idén, sem a tavalyi szezonban.

Az élen elmaradt Yvan Muller és a címvédő José María López csatája, az argentin nem nagyon találta magát a pályán, közel 3 másodperccel kapott ki a franciától, pedig az időmérőn még nagyon együtt voltak. Mögöttük Gabriele Tarquini lett a harmadik a Hondával, majd sorban Rob Huff, Ma Csing-hua és Tom Chilton végeztek Michelisz előtt.

A második futam rajtja még az elsőnél is jobbra sikerült, Michelisz kilőtt a Hondával egészen a második helyig, ahol sokáig tapadt a portál Monteiróra. Az viszont hamar kiderült, hogy amint az egész hétvégén, úgy ezen a futamon is a Honda érthetetlen módon hátrányban volt a Ladával szemben, így sokáig nem tudta tartani a második helyet Michelisz Rob Huff előtt.

Hármójuk között a végéig nem is volt már komoly verseny, a mezőnyben viszont López és Muller, illetve a Hugo Valente, Tom Chilton, Tom Coronel, Rickard Rydell négyes óriási csatát vívott, nekik köszönhetően az idény egyik legjobb versenye jött össze a moszkvai pályán.

A futamot végül a Honda dominálta, Monteiro és Michelisz révén két dobogósuk is lett, a legjobb Citroën Mával az ötödik helyen jött be, így az első négybe két Lada is befért a számukra hazai versenyen.

Muller a nagy nyertes

Ami a világbajnoki pontversenyt illeti, Yvan Muller volt talán a hétvége nagy nyertese, ugyanis nagyon megelőzte az eddig második márkatársát, Sébastien Loeböt, illetve 16 pontot hozott a címvédő, idén is vezető Lópezen.

Michelisz a két futamon gyűjtött 21 ponttal továbbra is hatodik a vb-pontversenyben, de egy pontot faragott a hátrányából a citroënes Mához képest, így már csak két ponttal van mögötte, 84 illetve 82 ponttal állnak. A legjobb hondás Tiago Monteiro 102 ponttal komoly előnyt őriz előttük, de a privát pilóták között továbbra is Michelisz a legjobb.

Az élmezőny

  1. José María López (Citroën) 199 pont
  2. Yvan Muller (Citroën) 164 pont
  3. Sébastien Loeb (Citroën) 135 pont
  4. Tiago Monteiro (Honda) 102 pont
  5. Ma Csing-hua (Citroën) 84 pont
  6. Michelisz Norbert (Honda) 82 pont