Turánék 6. lettek a Katalán-ralin

2015.10.26. 11:17

Saját kategóriájában a hatodik, a privát csapatok között az első, összetettben pedig a 16. helyen zárt a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a Katalán-ralin.

A Turán Motorsport közleménye szerint a párosnak az első nap murvás futamán akadtak nehézségei, elsősorban azért, mert nem kiemelt indulóként hátrébbról rajtoltak, így több előttük haladó riválist utolértek, a felverődő por miatt pedig néhányszor meg kellett állniuk.

„Az időeredményünknek ez nem kedvezett, de aszfalton javítottunk, és a következő két napon olyan kiegyensúlyozottan és hibamentesen sikerült versenyeznünk, hogy mindig ott voltunk összetettben az első húszban, ez pedig rendkívül megnyugtató volt" – idézte a közlemény Turán Frigyest. „Kiváló volt a verseny, a Ford Fiesta R5, a csapat, a szurkolók, minden, és nagyon örülünk, hogy ezzel a remek eredménnyel zárhatjuk az idei versenyszezont."

Zsiros Gábor kiemelte, hogy sok magyar drukker látogatott el a Katalán-ralira, ahol 2010-ben az összetett hetedik helyéről estek ki egy bukás miatt.

„Egy kevésbé jól sikerült idényt tudtunk most minden erőnket összeszedve a tőlünk telhető legjobb eredménnyel zárni és megmutatni, hogy a 2010-es kudarcot követően ott vagyunk a nemzetközi élbolyban" – tette hozzá a navigátor utalva arra, hogy a magyar bajnokság idei szezonjában sorozatos műszaki hibák hátráltatták őket.

A Katalán-ralit a norvég Andreas Mikkelsen nyerte meg a finn Jari-Matti Latvala és a spanyol Daniel Sordo előtt. A már világbajnok francia Sebastian Ogier az utolsó gyorsasági szakaszon balesetet szenvedett. (MTI)