Elkészült a Dakar 2016 módosított útvonalterv

Bemutatták szerdán Párizsban a januári Dakar-rali módosított útvonalát, amelyet azért kellett megváltoztatni, mert a várható rossz időjárás és árvizek miatt márciusban Chile, augusztusban pedig Peru is visszalépett a rendezéstől, írta az MTI.

A programról Etienne Lavigne, a világ legnehezebb és leghosszabb tereprali-viadalának versenyigazgatója számolt be, a rajt január 3-án Buenos Airesben, a célba érkezés pedig január 16-án, Rosarióban lesz.

Az indulóknak 9300 kilométert kell megtenniük, túlnyomó részt Argentínában, a gyorsasági szakaszok 4700-4800 kilométert tesznek ki, de a motorosok, quadosok, kamionosok és az autósok útvonala némileg eltér.

A módosított program szerint a mezőny egy szakaszt teljesít Bolíviában, január 8-án Uyuniból indulnak és ugyanoda érkeznek meg a versenyzők, másnap azonban már vissza is térnek Argentínába.

"Az új útvonal talán még nehezebb lesz, mint az eredeti, s még azokat is meglepheti, akik úgy gondolják, hogy jól ismerik már ezeket a területeket" - mondta Lavigne, s hozzátette, a második hét homokos szakaszai komoly kihívás elé állítják majd a résztvevőket.

A szervezők 354 jármű, közte 110 autó és 143 motorkerékpár, valamint 60 nemzet 556 versenyzőjének részvételére számítanak.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59