Africa Race: Szalayék már a nyolcadik helyen
A hatodik helyen zárta a szombati ötödik szakaszt, összesítésben pedig már a nyolcadik helyen áll a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi terepraliversenyen.
Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint ezúttal 695 kilométer volt az össztáv, ebből 453 kilométer a mért szakasz. Szinte minden egység legalább egyszer eltévedt a nap folyamán, de végül mindenki megoldotta a nehéz feladatot a Szaharában.
„A navigáció eddig is fontos volt, de ma kifejezetten főszerepet játszott. Mi is elkeveredtünk néhányszor, vagy megszűnt az út, amin mentünk. Összességében jól teljesítettünk ezen az alapvetően gyors, de néha nagyon sziklás és köves pályán - még úgy is, hogy ma is meg kellett állnunk egyszer kereket cserélni” - nyilatkozta Szalay Balázs. Hozzátette: az eredmények is azt mutatják, hogy javuló formában vannak.
A mezőny másik magyar egysége, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió a negyedik helyen ért célba, és az összetettben is ebből a pozícióból várja a folytatást.
Eredmények, 5. szakasz:
Remz el Kebir-Dahla (össztáv: 695 km, ebből szelektív: 453 km):
autósok:
--------
1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov (kazah, ukrán, Toyota Hilux) 3:59:14 óra
...6. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Mokka) 19:14 perc hátrány
az összetettben:
1. Sagirov, Jevtyekov 18:33:08 ó
...8. Szalay, Bunkoczi 1:45:36 ó h.
kamionosok:
-----------
1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev (orosz, Kamaz) 4:30:27 ó
...4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) 14:31 p h.
az összetettben:
1. Sibalov, Amatics, Kisamijev 18:47:18 ó
...4. Kovács, Czeglédi, Ács 3:41:22 ó h.
motorosok:
----------
1. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 5:18:27 ó
az összetettben:
1. Ullevalseter 21:28:25 ó