Michelisz: Nem várhattam tovább

2016.01.14. 15:56

Szerdán hivatalossá vált, hogy Michelisz Norbert elhagyja a Zengő Motorsportot, és a Honda gyári csapatánál, a JAS Motorsportnál folytatja túraautós pályafutását. A döntés hátteréről saját blogján szólalt meg a 31 éves magyar versenyző, aki előtt ugyan a 2014-es szezont megelőzően is lehetőség adódott, hogy gyári pilótaként folytassa, akkor viszont még nemet mondott az ajánlatra.

A 2016-os idény előtt viszont már nem várhatott tovább, méghozzá két okból. Egyrészt világossá vált, hogy bár 2015-ben szorosabb lett a gyári csapat és a Zengő istálló közötti együttműködés, a kapcsolat nem jut el odáig, hogy a magyar csapat bekerülhessen a gyári körforgásba, és mivel fogytak a felszabadult ülések a gyári csapatoknál, nem várhatott tovább.

Másrészt pedig annak ellenére, hogy az elmúlt két évben többször is a gyári csapattársak előtt tudott végezni, valójában komoly hátrányban voltak hozzájuk képest.

Amit eddig közösen véghezvittünk a Zengő Motorsporttal, az az elérhető maximum volt, mostantól viszont lehet még feljebb is

– fogalmazott.

A gyári lehetőséggel együtt megnövekedett elvárásokkal is számolnia kell, ám mivel eddig is mindig a maximumra törekedett, ezután is ezt fogja tenni, annak pedig különösen örül, hogy Rob Huff személyében világbajnok csapattárs ellen teheti meg. Ebben pedig az is segítségére lesz, hogy a JAS Motorsporthoz megy vele a versenymérnök Bári Gergő is, akivel már fél szavakból is megértik egymást.

A 2016-os esélyeket, a változás jelentette érzelmi terhet, illetve a Zengő Motorsporttal a WTCC-ben eltöltött elmúlt hat évet is említő írást itt találják.