Mégis gond lehet a WTCC-s Hondákkal, két hétvégét bukhatnak Micheliszék

2016.05.09. 12:32

Rövid ideig vizsgálatot folytattak a Honda WTCC-kocsijaival szemben a hungaroringi versenyhétvégén, ám akkor a stewardok úgy döntöttek végül, hogy mindent rendben találtak a Civicek fenéklemezével, azon belül a súlyelosztással, így az időmérő, majd a két futam végeredménye is hivatalos lett.

Csakhogy a marokkói hétvégén kiadott hivatalos iratokból kiderült, hogy valójában nem is zárult le az a vizsgálat, sőt, a marrákesi versenyhétvége is veszélyben lehet, ha vétkesnek találják a négy Hondát. Az újabb  FIA-vizsgálat híre ráadásul úgy jött, hogy a múlt pénteki hivatalos átvizsgáláson a négy gyári és az egy zengős Hondát is rendben találták.

A gondot a kocsi három elemből álló fenéklemeze, illetve a hungaroringi (70 kg) és a marrákesi (40 kg) hétvégére kapott büntetősúlyok elosztása jelentheti. A TouringCarTimes szerint egészen pontosan arról van szó, hogy a fenéklemez elemeit is felhasználja a Honda a büntetősúlyok lehető legjobb egyensúlyú elhelyezésére, ez pedig bizonyos értelmezés szerint szabálytalan lehet, bár a hivatalos szabálykönyvben csak annyi szerepel, hogy az anyósülés helyén elhelyezett fémlapokkal kell a megfelelő súlyúra nehezíteni a kocsit.

A magyar futamokon Ficza Ferenc egy kilencedik, Tiago Monteiro egy harmadik, Rob Huff egy hatodik és Michelisz Norbert egy tizedik hellyel szerzett pontokat, míg Marokkóban a gyári Hondák a nyitó futamon a 4-6., a fő futamon pedig az 1-3. helyeken értek célba.

Ha az FIA a várhatóan hosszan elhúzódó vizsgálat végén szabálytalannak találja az egyensúlyba besegítő Honda fenéklemezt, akkor alaposan átalakulhat a világbajnoki pontverseny, ugyanis

  • Rob Huff 49,
  • Tiago Monteiro 47,
  • Michelisz Norbert 33,
  • míg Ficza Ferenc 2 pontot bukhat.

A három gyári hondás jelenleg a 2-4. helyeken áll a vb-pontversenyben, a címvédő José María Lópeznek 138 pontja van az élen, mögötte Monteiro (124 pont), Huff (98) és Michelisz (85) jönnek.