Michelisz Portugáliában is 3., idén már hat dobogónál jár

505576
2016.06.26. 16:49

Nyolcadik helyről kezdte a fordított rajtrácsos futamot a portugáliai Vila Realban Michelisz Norbert, akinek a többi hondáshoz hasonlóan az volt a fő célja, hogy a tumultusban is megóvja a szűk utcai pályán a kocsiját a fő futamra. Ennek ellenére a jól elkapott rajt után azért benézett a közvetlenül előtte induló csapattárs, Rob Huff mellé, de végül maradt a nyolcadik helyen.

A mezőny a rajt után lényegében végig egy nagy vonatban ment végig, senki nem hibázott akkorát, hogy abból előzés lehessen. Az egyetlen komolyabb előzés Tom Chiltoné volt, aki a rajt után tudott elmenni Nicky Catsburg mellett.

A mezőny közepén a volvós Thed Björk ugyan alaposan feltartotta Huffot és Micheliszt, az angol rendesen nézegette is, tud-e előzni, az utolsó, 13. kör elején pedig nem várt tovább, és valahogy beerőltette magát a svéd elé.

A többnyire eseménytelen futamon azért jutott egy előzés Ficza Ferencnek is, aki John Filippi mellett elhúzva a 14. helyen ért célba a zengős Hondával, csapattársa, Nagy Dániel élete első WTCC-futamán a 17. lett. Az élen Tom Coronel futamgyőzelmét semmi sem veszélyeztette, mögötte Chilton és Catsburg lettek még dobogósok.

Az első portugáliai WTCC-futam pontszerzői

  1. Tom Coronel, Chevrolet
  2. Tom Chilton, Citroën
  3. Nicky Catsburg, Lada
  4. Mehdi Bennani, Citroën
  5. José María López, Citroën
  6. Rob Huff, Honda
  7. Thed Björk, Volvo
  8. Michelisz Norbert, Honda
  9. Yvan Muller, Citroën
  10. Tiago Monteiro, Honda

A második futamot is jól kezdte Michelisz, hamar sikerült leszakítania maga mögött Huffot, és tapadt ez előtte autózó Mullerre. A rajt előtt akadt azért izgalom, a rajtrácsra gurulva elhagyta az egyik kerekét Ficza Ferenc, de utolsóként azért így is el tudott rajtolni.

A világbajnokság élmezőnye

  1. José María López, Citroën – 244 pont
  2. Tiago Monteiro, Honda – 143
  3. Nicky Catsburg, Lada – 139
  4. Mehdi Bennani, Citroën – 134
  5. Yvan Muller, Citroën – 133
  6. Michelisz Norbert, Honda – 127
  7. Rob Huff, Honda – 125
  8. Gabriele Tarquini, Lada – 104
  9. Tom Chilton, Citroën – 103
  10. Tom Coronel, Chevrolet – 75

A verseny közepéhez közeledve Muller egyre jobban feltartotta Micheliszt, majd a nyakára felérő Huffot is. Eközben Nagy Dániel pördült meg a zengős Hondával, és bár elsőre úgy tűnt, hogy folytatni tudja a versenyt, végül ki kellett állnia.

Monteirót, aki hazai pályán versenyzett, senki nem fenyegette az élen, egy rövid időre Muller ugyan megközelítette, de támadni nem tudott a négyszeres világbajnok francia. Mögötte is folyamatosan jojózott a a távolság Michelisszel és Huff-fal, az utolsó körben egy apró hiba miatt Huff felért a magyar pilótára, de hamar stabilizálta a különbséget, és megtartotta dobogós helyét. Monteiro kilencedik WTCC-futamgyőzelmét szerezte, 2010 óta az elsőt otthon, mögötte Muller lett a második, Michelisz pedig a harmadik.

A Második PORTUGÁLIAI WTCC-FUTAM PONTSZERZŐI

  1. Tiago Monteiro, Honda
  2. Yvan Muller, Citroën
  3. Michelisz Norbert, Honda
  4. Rob Huff, Honda
  5. José María López, Citroën
  6. Thed Björk, Volvo
  7. Nicky Catsburg, Lada
  8. Mehdi Bennani, Citroën
  9. Hugo Valente, Lada
  10. Tom Chilton, Citroën

Ficza Ferenc a boxból indulva lett a 15.

Idei hatodik dobogójával (a Marokkóban elvett eredményeket nem számítva) Michelisz a hatodik összetettben, a pontversenyt továbbra is a kétszeres címvédő López vezeti, mögötte 101 ponttal jön Monteiro, majd a ladás Nicky Catsburg.