Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Micheliszé a fordított rajtrácsos pole Japánban

NTcyMDM2
2016.09.03. 08:41
Az időmérő 10. helyére ment rá a magyar túraautós, ezzel meg is lehet első idei futamgyőzelme Japánban.

Alaposan hátravetette a Honda szempontjából hazai versenyhétvégének számított motegi futamokra kapott, a Citroënnel azonos 80 kilós büntetősúly, legalábbis a szabadedzések alapján így tűnt, az első szabadedzésen Rob Huff nyolcadikként, a másodikon pedig Tiago Monteiro hetedikként volt a legjobb hondás. Michelisz a 11. és a 14. helyeken zárt, a WTCC-újonc japán pilóta, Micsigami Rjo mindkétszer közvetlenül a magyar túraautós mögött zárt.

A japán hétvége büntetősúlyai

Citroën +80 kg

Honda +80 kg

Lada +80 kg

Chevrolet +10 kg

Volvo +0 kg

A gyakorlások alatt egyébként a Volvónál most debütáló argentin, Nestor Girolami nyert mindkétszer. A vakbélműtét után visszatérő Ficza Ferenc, illetve csapattársa, Nagy Dániel inkább ismerkedtek a pályával, mindkét edzést ők zárták hátul.

Ezek után azért az időmérő jobban alakult a Michelisznek, aki tavaly a pole-ból indulhatott itt, de a Hondának is, a magyar a legjobb hondásként, második idővel jutott tovább a második harmadba – csak a címvédő José María López volt gyorsabb nála.

A második harmadban viszont már a többiek is felgyorsultak, Michelisz nem is erőltette nagyon, megelégedett azzal, hogy a 10. legjobb idővel a fordított rajtrácsos pole-t szerezze meg. Az első, nyitó futamon csapattársa, Rob Huff indul majd közvetlenül mögüle. Ezzel viszont megszakadt a remek sorozata, a magyar ugyanis sorban öt futamon végig ott volt a legjobb öt között rendezett harmadik harmadban.

A harmadik állandó gyári hondás, Tiago Monteiro eltérő taktikán volt, ő bejutott a legjobb öt közé, ahol az utolsó kanyarban elkövetett hibája miatt csak a negyedik lett. A pole-t a kétszeres világbajnok López vitte el, mögötte csapattársa, Yvan Muller indul majd az első sorból, vagyis Japánban is a Citroën vitt mindent. López egyébként elképesztő, 8 tizedes különbséggel verte a franciát.

Az egyéni körök alapján látott idők alapján a MAC3 csapatidőfutamra egyetlen kérdés maradt: a Lada vagy a Honda lesz a második a Citroën mögött? A Hondának úgy is sikerült megszereznie a második helyet, hogy Michelisz az első kör elején hibázott, és picit visszaestek, de innen is tudtak fordítani, a francia csapat viszont verhetetlen volt.

A két vasárnapi futam 7.35-kor és 8.50-kor kezdődik majd.