Michelisz: 5. és 2. hely a marokkói forróságban

auto-wtcc-marrakech-2017
2017.04.09. 18:16

A nyitó futamhoz hasonlóan az idén már több pontot érő fő futam is megkavart sorrenddel indult a szezonnyitó marokkói WTCC-versenyen, hárman – Rob Huff, John Filippi és Yann Ehrlacher – is a mezőny végére kerültek, az első futamon győztes Esteban Guerrieri és Nagy Dániel pedig a boxutcából rajtoltak a többiek után.

A világbajnoki összetett állása egy hétvége után

  1. Tiago Monteiro, Honda – 43 pont
  2. Michelisz Norbert, Honda – 36
  3. Nicky Catsburg, Volvo – 28
  4. Mehdi Bennani, Citroën – 26
  5. Esteban Guerrieri, Chevrolet – 25
  6. Thed Björk, Volvo – 25
  7. Néstor Girolami, Volvo – 25
  8. Tom Chilton, Citroën – 19
  9. Tom Coronel, Chevrolet – 8
  10. Rob Huff, Citroën – 4
  11. Aurélien Panis, Honda – 1
  12. Micsigami Rjó, Honda – 1

A harmadik helyről induló Michelisz nagyon jól kapta el a rajtot, az első méterek után már a második volt csapattársa, Tiago Monteiro mögött, innen az volt a feladatuk, hogy őrizzék a dobogó első két helyét, és ezt meg is tették.

Mögöttük viszont elképesztően nagy csaták zajlottak, Tom Chilton két Volvóval harcolt az 5-7. helyeken, a hátulról induló Rob Huff pedig valamennyire felküzdötte magát, de Tom Coronel Chevyjével nem tudott mit kezdeni, hiába lett volna másodpercekkel gyorsabb. A második futam sem ment le biztonsági autó nélkül, a jobb első felfüggesztést törő Aurélien Panis kocsiját kellett kimenteni, ezért kellett a safety car.

A biztonsági autó távozása után a maradék 13 körben már csak alig változott a sorrend a pontszerző helyeken, Huff hiába autózott végig centikre Coronel mögött, maradt a 9. helyen. Chilton viszont az utolsó kanyarban meg tudta előzni az egyik Volvót a hatodik helyért. Az élen a dupla hondás dobogóra még Girolami fért fel.

Michelisz ezzel második a vb-összetettben Monteiro mögött a 2017-es szezon első fordulója után.

"Minden a rajton múlt, az első futam után éreztem, hogy oda tudok érni Girolami mellé a belső ívre az első kanyar előtt, és sikerült is. Örülök, mert a hétvége megmutatta, mennyit fejlődtünk a hétvégén, mindig remek érzés egy ennyire jó autót vezetni" – értékelt a szezon első dobogója után Michelisz.

Frissítés: a második futam után Mehdi Bennani két másodperces büntetést kapott, amiért meglökte Nicky Catsburgot, ezzel két hellyel hátrébb került.

A rajt mindent megkavart a nyitó futamon

Büntetések miatt alakult a nyitó, fordított rajtrácsos futam rajtsorrendje – így került az első sorba a két Chevrolet, Tom Coronel és Esteban Guerrieri, azon viszont nem változtatott, hogy Michelisz Norbert a nyolcadik helyről indulhatott.

Elég nagy káosszal indult a futam, rögtön a rajtnál ketten is  beragadtak – Yann Ehrlacher emiatt telibe is találta az előtte állva maradó John Filippit, de Micsigami Rjó Hondája is megsérült rögtön az elején. Ők hárman az első kör végére ki is álltak, így jött is a safety car, majd az egyik nagy esélyes Rob Huff bukkant fel a boxban váratlanul egy technikai probléma miatt. Rajtuk kívül az egyik Volvo maradt még a rajtrácson, de Néstor Girolami végül a többiek után tudott menni.

Mire a biztonsági autó kijött a negyedik kör végén, Michelisz már a hatodik volt, a 19. születésnapját ünneplő Zengő-pilóta Nagy Dániel pedig pontszerző nyolcadik helyen. Eközben az élen Tom Coronel borzaszótan feltartotta az első hetest, de hiába voltak nagyon együtt, a szűk aszfalton nem nagyon volt hely előzésre.

Az élen haladó Coronel fékei a 12. kör közepéig bírták, miután elszállt az egyik féktávon, Guerrieri vette át a vezetést, és miközben mögötte mindenki a fékekkel spórolt, stabilan őrizte a helyét, hogy megnyerje saját és a Campos Racing első WTCC-futamát. Az argentin pilóta jelenleg azon dolgozik, hogy teljes szezonra maradhasson a WTCC-ben, ezzel a győzelemmel alighanem elég sok pluszt tett hozzá ehhez a projekthez.

Hátrébb Tom Chilton előzött kétszer is nagyot, előbb Nagy Dánielt, majd Coronelt nyomta le – Nagy kicsivel később egy apróbb hiba miatt elkapta a falat, eltörte a hátsó felfüggesztést és kiesett, így csapattársa, Aurélien Panis felkerült pontszerző helyre.