Panis fia szezon közben hagyja ott a Zengő Motorsportot

Változik a pilótafelállás a Zengő Motorsportnál a július 15-16-i argentin hétvégétől kezdve, a csapat ugyanis teljesen magyar felállással folytatja a WTCC 2017-es szezonját, miután Aurélien Panis távozott a csapattól. A francia más sorozatokban, de továbbra is Hondával folytatja majd az elsőkerék-hajtású autóval való tapasztalatszerzést.

A világbajnoki pontversenyben 1, a privát összetettben 11 ponttal álló Panist a 21 éves Szabó Zsolt Dávid váltja majd, aki eddig az ETCC-ben, vagyis a túraautó-Európa-bajnokságban indult a Zengő Motorsportnál SEAT Leónnal, legutóbb Portugáliában futamot is nyert, a Hungaroringen pedig dobogós volt. Szabó komoly szimulátoros múlttal rendelkezik, 2015-ben a TCR International Seriesben és a SEAT León Eurocupban is lehetőséget kapott a Zengő Motorsporttól.

"Zsolt meggyőzött minket a sebességével, a benne rejlő potenciállal, illetve azzal, hogy milyen gyorsan tud alkalmazkodni új pályákhoz, helyzetekhez. Nagy örömmel adunk lehetőséget a WTCC-ben egy újabb fiatal magyar pilótának, ez mindig is kiemelten fontos volt a csapatunknál. Nehéz lesz, de ennél jobb helyen nem is tanulhatna, ehhez minden segítséget megadunk neki. Eltökélt célunk, hogy Nagy Dániel mellett a teljes szezont végigcsinálja a második autónk, de szeretnénk WTCC-s lehetőséget adni két másik fiatal pilótánknak, Ficza Ferencnek és Nagy Norbertnek is, de erről még nem mondhatunk többet" – áll a csapatvezető Zengő Zoltán közleményében.

Szabó a csapat 2015-ös technikával felszerelt Honda Civic Type R-jébe ül be, amit eddig Nagy Dániel vezetett, Nagy pedig a gyorsabb, erősebb, 2017-es specifikációjú autóval folytatja majd.

Ami Aurélien Panis jövőjét illeti, szerda délelőtt az is kiderült, hogy a fiatal francia a TCR International Seriesben folytatja a szereplést 2017-ben. A belga Boutsen Ginion Racing Honda Civicjébe ül be a szezon további négy hétvégéjére, így már július 8-9.-én, a németországi Oscherslebenben is, ahol többek között a Zengő Motorsport és a M1RA ellen is küzdhet majd.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

11 órája

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19