Piroska
3 °C
3 °C

Nem érdekelt, hogy vesztek, hogy elmegy a vb

IMG 9958 copy
2017.07.07. 11:00
Michelisz Norbert egy alapvetően pozitív, optimista ember. Erre minden oka meg is lehet, pláne idén: megszületett a lánya, elindult és minden várakozáson felül sikeres a versenycsapata, a M1RA, saját szimulátort dobott piacra, a túraautó-világbajnokságban pedig eddigi legsikeresebb időszakával lendült át egy mélyponton. Ezek után valahogy mégis meglepően sokat beszéltünk a WTCC-szezon és az év közepén az elmúlt hónapok hibáiról.

Nagyon sűrű fél éven van túl, hiszen versenycsapatot indított, szimulátoros vállalkozásba kezdett, megszületett a lánya, és megkezdődött karrierje eddigi legfontosabb szezonja. Hogyan bírta mindezt együtt?

Rengeteget tanultam ebből az időszakból, mert folyamatosan arra kellett ráeszmélnem, hogy mennyire másképpen láttam kívülről ezeket a folyamatokat, tényezőket, mint akkor, amikor belekerültem. Önmagában az, hogy egy pár babát vár, bőven elég elfoglaltság és izgalom, ilyen szempontból a lehető legrosszabb időzítés volt, hogy legyen egy versenycsapatom is, mert nem tudtam annyit otthon lenni feleségem, Johanna mellett, mint amennyit megígértem.

A január volt talán a legnehezebb ilyen szempontból, akkor volt a legtöbb háttérmunka a csapat, a M1RA beindítása kapcsán, és tényleg napról napra változott időnként a helyzet a között a két véglet között, hogy minden rendben lesz, vagy hogy jó álmodozni, de esélytelen, hogy összejöjjön a csapat. Valamilyen szinten viszont végig stabilitást jelentett, hogy borzasztóan motiváltak voltunk Bári Dáviddal a csapatalapítás terén, ez segített át minket ezeken a döccenőkön.

A február valamivel simább volt ennél, aztán jött a március, amikor már kicsit lefelé indult a hangulati görbe. Egyszerűen azért, mert rá kellett jönnünk, hogy mennyi apróságra kell figyelni, mennyi munka előzi meg például a csapatindítás bejelentését. Plusz nekem még ott volt a WTCC-s tesztidőszak is, ezekre pedig egyáltalán nem voltunk felkészülve.

Március legvégén megszületett a kislányunk, rá egy hétre pedig már Marokkóban kellett lennem a túraautó-vb szezonnyitóján. Mivel a pályafutásom szempontjából a legfontosabb szezonról beszélünk, csak erre a felkészülés olyan pluszt jelentett, ami önmagában elég lett volna ezekre a hónapokra, hát még a gyerekvállalás és a csapat mellett.

Féltávnál

Jelenleg pont a szezon felénél jár a tíz versenyhétvégéből álló túraautó-világbajnokság (WTCC) 2017-es idénye. Michelisz Norbert jelenleg a negyedik helyezett, egy futamgyőzelme és két második helye van a szezonban, 137 pontot gyűjtött eddig, a bajnokságot gyári csapattársa, Tiago Monteiro vezeti 164 ponttal. Kettejük között a Volvo két pilótája, Thed Björk (160 pont) és Nicky Catsburg (154) áll. A szezonban még Argentínába (július 16.), Kínába (október 15.), Japánba (október 29.), Makaóba (november 19.) és Katarba (december 1.) utaznak.

Csapata, a M1RA tíz versenyhétvégéből hat után toronymagasan vezeti a TCR International Series túraautó-bajnokságot, a 308 pontos magyar csapat mögött 229-cel jön a második Craft-Bamboo Racing. Az egyéni értékelésben is kiválóan állnak, a 18 éves Tassi Attila 151 ponttal vezeti az összetettet, a másik M1RA-pilóta, Roberto Colciago 145 ponttal a második, a harmadik helyezett Jean-Karl Vernay 138 ponttal áll a harmadik helyen.

Most, pár hónap után visszanézve azt kell mondanom, hogy alaposan alábecsültem, mennyi dolgom lesz, de amikor látta rajtam Bári Dávid, hogy nagyon sűrű körülöttem minden, akkor a M1RA-s ügyek nagy részét levette a vállamról egy-egy rövidebb időszakra.

Mekkora szerepe volt ezeknek abban, hogy a WTCC-szezon elején úgy tűnt, mintha fejben nem lenne tökéletesen ott a pályán?

Szimulátoron kezdte, már sajátja is van

Michelisz Norbert a belgiumi spa-francorchamps-i versenypályán belül létrehozott Simtag céggel társulva saját szimulátort dobott piacra márciusban, amit direkt úgy fejlesztettek ki, hogy a lehető legélethűbb vezetésélményt adja vissza a kormány- és pedálrendszeren keresztül. Ennek megfelelően például a pedálszett a versenyautókéval megegyező hidraulikus rendszerű.

Elkövettem azt a hibát, hogy nem hagytam magamnak elég időt. Olyan típus vagyok, aki napi szinten szeret részt venni az ügymenetben, igaz ez a csapatra és a szimulátoros vállalkozásra is. Március legvégén szült Johanna, aznap volt a M1RA első versenye is Grúziában, ezek után pedig, bármilyen furcsán hangzik, a marokkói futam hetéig eszembe sem jutott, hogy április 9-én indul a WTCC-szezon.

Biztos, hogy jobban kellett volna készülnöm, nem is pályatanulás vagy adatok terén, inkább a megfelelő ráhangolódás maradt el, emiatt haragszom is magamra. Januártól márciusig ott volt a szemem előtt, hogy Mira születése mellett a WTCC a második legfontosabb dolog idén, de valahogy mégis magukkal ragadtak az események, és ez picit elhomályosult.

Éreztem magamon, hogy nem annyira érdekel az eredmény, mint kellene. Ott volt a lehetőség Marokkóban, hogy megnyerjem az időmérőt, csak harmadik lettem, de valahogy nem bántott a dolog.

Fel is hívtam Johannát, hogy nagyon furcsa érzésem van emiatt, főleg, hogy tavaly ugyanott Marokkóban, amikor elrontottam az utolsó két kanyart az időmérőn, majd’ szétrobbantam a dühtől, pedig még úgy is második lettem.

Monzában azért már lehetett látni valamit ebből a dühből, amikor Mehdi Bennani kilökte az első helyről.

De az is csak a miatt az egy konkrét eset miatt volt, egyébként ugyanaz az érzésem volt Olaszországban is, mint Marokkóban. Akkor – talán hiúságból – fel sem merült bennem, hogy túlvállaltam magam, és tényleg olyan sok dolog volt az életemben, hogy nem tudtam megfelelően koncentrálni a versenyekre. Inkább azt mondogattam magamnak, hogy csak kifogtam egy rosszabb napot, vagy Mira születése terelte el kicsit a figyelmem.

Próbáltam ugyan magam kicsit mesterségesen hergelni Marokkóban, de nem tudtam felpörögni, a rajt közepesen sikerült, ugyan nem hibáztam, de kicsit sem zavart, hogy csapattársam, Tiago Monteiro megnyerte a futamot, én meg második lettem mögötte. Ez volt az a pont, amikor elkezdtem aggódni azon, hogy lehet, hogy bele fogok törődni abba, hogy Monteiro minden hétvégén nyer, én mögötte érek be, és akkor csak második leszek a bajnokságban.

Úgy jöttem haza Marokkóból, hogy tudtam, ezen változtatnom kell, azt is éreztem, hogy Monzába iszonyatos elszántsággal érkeztem három héttel később. Erre Monteiro megint a pole pozícióért harcolt az időmérőn, én hatodik lettem, és nem érdekelt.

Felmentem a boxfalra, még talán nevetgéltem is a csapattal, és a versenymérnökömön, Bári Gergőn láttam, hogy mennyire zavarja, hogy nincs meg a tempó, és engem is zavarnia kellene, de ennek nyoma sem volt bennem.

Ez egészen a második hungaroringi futamig így volt.

Mi változott akkor?

Nem tudom pontosan megfogni, de amikor Thed Björkkel ütköztem a Hungaroringen, az indított el bennem valamit. Nyilván zavart és ideges voltam, amikor Bennani miatt kiestem Monzában, de az másfajta idegesség volt.

Miután Björk miatt kiestem az első futamon itthon, ahogy beültem a második futam előtt az autóba, csak az lebegett a szemem előtt, hogy kihozzam magamból és a kocsiból is, ami csak a csövön kifér. Ennek ellenére ez egy tök szürke verseny volt, de legalább már magamon éreztem, hogy végre csak azzal foglalkozom, ami a feladatom.

Egy probléma volt: ekkorra már eltelt két és fél, vagy ha úgy vesszük, három versenyhétvége, és ez a hozzáállás biztosan hozzájárult ahhoz, hogy a Hungaroring után 61 pontos hátrányom volt a vb-pontversenyt vezető Monteiro mögött.

A három hétvégén nem volt megfelelő a hozzáállása, ezekből kettőn is olyan balesetbe került vétlenül, ami nagyon sok pontba került. Van összefüggés?

Egyrészről nincs, mert most is ugyanúgy csinálnék mindent mindkét szituációban, Bennanival és Björkkel szemben, mint akkor. Másrészt viszont, ha külső szemlélőként kellene véleményt mondanom egy ilyen helyzetről, azt mondanám – főleg azok után, hogy sokszor elmondtam, hiszem, hogy nincsenek véletlenek –, oka van, hogy soha nem volt még két ilyen szerencsétlen hétvégém egymás után a pályafutásomban. A dekoncentráltság, a nem eléggé harapós hozzáállás biztosan szerepet játszott, hogy még most is a komoly hátrányt ledolgozásán vagyok.

Bármit is rázott helyre Björk azzal a koccanással a Hungaroringen, bevált, mert az azóta lement két versenyhétvégén ön szerezte a legtöbb pontot a WTCC-ben, megnyert két időmérőt és egy futamot.

Igen, mintha ott minden helyrebillent volna. Monzában talán túlpörgettem magam a futamokra mesterségesen magamra helyezett, részben felesleges plusz feszültséggel, azóta viszont tudatosan tartom magam ahhoz, hogy nem mindig nekem kell a leggyorsabbnak lenni a pályán, ha az értelmetlen kockázattal jár. De azt sem gondolom, hogy innentől sínen lennék, ugyanaz a fókusz, mint a M1RA-nál is, vagyis kőkeményen kell folytatni.

Most kell megnéznem, hogy mi minek a következménye, miért voltam gyengébb a szezon elején, és miért mennek most jobban a dolgok. Szeretnék ennek aprólékosabban is utánajárni.

Tud valaki segíteni ennek a kiértékelésében, vagy ezt csak egyedül, fejben tudja csinálni?

Személyi edzőmmel, Matics Zsolttal beszélek erről sokat a versenyhétvégék után, de minden olyan visszajelzés fontos, amiről tudom, hogy értékes, amiben nem érzem azt, hogy attól félnek, esetleg megbántanak. Fontos nekem, hogy legyen olyan, aki megmondja, ha valami szokatlant lát rajtam, vagy úgy érzi, hogy valami hiányzik. Zsoltinál például nyolcéves közös munka után már egy kérdésből is tudom, mi a véleménye, ilyenekből áll össze a kép. Nagyon fontos az önkritika, akkor is, amikor nem megy, de akkor is, amikor igen.

Nem szeretnék abba a helyzetbe kerülni, hogy mondjuk öt év múlva visszanézek a 2017-es WTCC-szezonra, és azt mondom, hogy mekkora balek voltam, mert tudtam, hogy fontos év lesz, kicsivel többet kellett volna csak figyelnem a versenyekre, mégis elrontottam.

Úgy viszont, hogy 61 pontos hátrányról kevesebb mint a felére visszajöttem, van bennem némi megkönnyebbülés, mert újra a saját kezemben a sorsom, hiszen ha mindent úgy csinálok a további öt hétvégén, ahogy az előző kettőn, akkor világbajnok lehetek. A külső tényezőket persze nem lehet kizárni, de nagyon sok önbizalmat ad ez a tudat.

Kanyarodjunk vissza egy kicsit a hungaroringi hétvégéhez. Soha nem láttam még annyira csalódottnak, mint ahogy a sajtószobában nyilatkozott a két futam után. Mélypontként élte meg azt a napot?

Egyértelműen az volt az idei év legnehezebb pontja eddig, és csak részben azért, mert nem úgy sikerült a mindig kiemelten fontos hazai verseny, ahogy szerettem volna, és ez mindig rossz érzés. A csapat belső dinamikájára is komoly hatással volt, mert idén már nem 12, nem is 11, hanem csak 10 hétvégéből áll a szezon, ami minden hasonló balszerencsés történés jelentőségét megnöveli. Monteirónak addig minden jól jött ki, három hétvégén négy dobogós helyezése volt két futamgyőzelemmel, 60 pontnál is nagyobb volt az előnye velem szemben.

Soha nem voltam az a típus, aki feladja, de akkor nagyon sokszor jutott az eszembe, hogy hiába van hátra még hét versenyhétvége, lehet, hogy ez a bajnokság elment. Ráadásul pusztán a Honda szempontjából nézve teljesen racionális lett volna, ha kimondják, innentől Monteirót kell támogatni a világbajnokságban, de végül ez nem történt meg, ezt az eredmények is mutatják. Nagyon jó érzés, hogy ez így alakult, és mindenki magáért küzdhet egyelőre.

Hiba volt, hogy ott a sajtótájékoztatón és utána elkezdtem ezekről beszélni, de valószínűleg túl nagy volt bennem a csalódottság, és ezzel feldobtam a labdát csapaton belül, hogy adott esetben úgy döntsenek, Monteirót kell segíteni onnantól.

A két jó WTCC-hétvége között saját csapatával, a M1RA-val is komoly sikereket ért el a Hungaroringen. Jelentett plusz lendületet, hogy valamit azért sikerült pótolni abból, ami elmaradt a világbajnokság hazai versenyén?

Egyszavasok

Látjuk-e még idén saját csapatában versenyezni?

Nem.

Milyen filmet látott utoljára moziban?

A szépség és a szörnyeteget. (Valószínűleg valami rosszat csináltam éppen, és ki kellett engesztelnem Johannát…)

Ott lesz-e nézőként a vizes vb-n?

Nem.

Ha nem autóversenyző lenne, űzne-e más sportágat versenyszerűen?

Nem.

Követ-e közelebbről más sportágat?

A Forma–1-et (de az részben munka).

Egytől tízig mennyire várja a nyári pihenést?

Száz.

Ki volt a hibás, Lewis Hamilton vagy Sebastian Vettel?

Vettel.

Hogyan halad az olasz nyelvtanulással?

Stagnálok.

Nem gondoltam volna előre, hogy így lesz, de nem adott olyan lökést, mint amire számítottam, talán azért, mert számomra nem volt akkora tétje, hiszen csak beugróversenyző voltam a sorozatban. Nagyon jó volt hazai közönség előtt menni másodszor idén, ezt nagyon élveztem, de jóval kisebb nyomás volt rajtam. Egészen más hangulata volt a TCR-ben versenyezni, mint a WTCC-ben.

Érzelmileg is tartogatott meglepetést az a hétvége, mert pénteken, az első szabadedzésre beülni majdnem olyan sokat jelentett nekem, mint amikor ott állhattam a dobogón Tassi Attilával. Ott, pénteken mértem fel a súlyát annak, hogy saját versenycsapatom van,

hiába indult el hónapokkal korábban a szezon, és hiába voltam ott több helyszínen is a srácokkal. Ebből a szempontból viszont örökre emlékezetes marad ez a verseny.

Portugáliában viszont már volt mivel önbizalmat gyűjteni, a szakírók szerint is kiemelkedő idővel nyerte az időmérőt, majd megszerezte hatodik WTCC-s futamgyőzelmét. Gondolom, nincs két egyforma győzelem, de ahogy Vila Realban az autóból kiszállva a tetőt verte örömében, az egészen másnak tűnt, mint mondjuk a legutóbbi két futamgyőzelme, a 2016-os japán és a 2015-ös hungaroringi.

Más is volt, egészen más érzések voltak bennem. Feszültebb voltam azon a hétvégén, ez egyébként általánosságban is igaz a 2017-es évemre, hogy feszültebb vagyok a korábbiaknál, és ott nagyon sok minden szakadt ki belőlem, de ebben nincs semmi rendkívüli.

Az viszont egészen új volt a korábbi győzelmekhez képest, hogy azoknak napokig vagy akár egy hétig is tudtam örülni, tavaly Japánból hazafelé például még hétfőn a repülőtéren is a fellegekben jártam. Portugáliában viszont már aznap este lapoztam, és Argentína volt a fejemben, hogy ugyanilyen elánnal kell majd mennem ott is. Persze eddig nem is volt ekkora tétje egy győzelemnek sem, 2015-ben a privát címért mentem, 2016-ban pedig ősszel már maximum a dobogó volt elérhető számomra. Idén még mindig a vb-cím a cél, nincs megállás.

Volt egy különleges pillanata a portugáliai eredményhirdetésnek, a közönség ugyanis a dupla dobogót szerző hazai pilóta, Tiago Monteiro neve után az önét kezdte skandálni. Volt már ilyenben része?

Még nem, fantasztikus volt. Rákezdett a közönség, hogy Tiago, Tiago, majd a végén pont ő váltott át Norbi, Norbira, a tömeg pedig folytatta. Nagyon jól esett, meg is köszöntem neki utána, mert nem biztos, hogy fordított helyzetben én elkezdtem volna tiagózni a Hungaroringen. Talán ő picit jobban bír engem vagy csak más típus.

Második éve versenyzünk egy csapatban, a Honda miatt 2013 óta ismerjük közelebbről egymást, és bár nem mondanám magunkat hatalmas barátoknak, azért látszik, hogy az egészséges tiszteleten túl jó viszonyunk van. Afelől azért így sincs kétségem, hogy ha az idényzárón Katarban ketten megyünk a vb-címért, akkor minden trükköt bevet majd saját érdekében.

Érdekes dolgot írt a Vila Real-i beszámolójában, miszerint hiba volt az első futamon leggyorsabb kört futni, mert ezzel adott esetben a WTCC büntetősúly-rendszerében hátrányba hozhatja csapatát a következő két futamra. Ilyenekre is önnek kell figyelni az autóban, vagy ez a boxfallal való kommunikáció része?

Ezt a rádióban kell megbeszélni a csapattal, ez is a taktika fontos része, de ez elég sokrétű probléma. Egyrészt nem szerencsés vagy okos dolog nyíltan jelezni a többi csapat számára, hogy rengeteg tartalék van még az autóban, mert akkor lehet, hogy még elkeseredettebben fognak neki a fejlesztésnek.

Volt tavaly egy eset Moszkvában, amikor az egyik privát Honda messze jobb kört tudott, mint a gyáriak, vagyis mi rendesen tartalékoltunk, és ezzel lebuktunk. Az utolsó előtti és az utolsó versenyen már nem kell ezzel foglalkozni.

Így van ez mindenkinél, ebben a bajnokságban a gyorsaságot a következő két hétvégén büntetik, mindig kell ezekre is gondolni, és csak a szükséges minimumot kell autózni. Tudtam volna gyorsabb is lenni, de semmi értelme nem lett volna városi pályán több másodperces előnyt kiautóznom a másodikkal szemben, mert ha nem rontok, akkor sem tud megelőzni.

A portugáliai, illetve a következő, argentin verseny ráadásul duplán fontos ilyen szempontból, mert Argentína után három hónap szünet jön, ez az idő elképesztően sok fejlesztésre elég, és sosem szabad elárulni, hogy mennyi van még az autóban, mit kellene utolérnie a riválisnak.

Emiatt volt némi rossz is abban, hogy az időmérőn annyira jó kört mentem, mert az a majdnem hét tized, amivel vertem Rob Huffot, vissza fog ütni a súlytáblázatban.

Két fontos hétvége van még a nyári szünetig, csapata Németországban, ön Argentínában folytatja a versenyzést. Mik az elvárások?

Mindkét fronton meg kell nyomni a nyár előtti utolsó futamot. A M1RA szempontjából nagyon fontos, hogy Ázsiába a lehető legnagyobb előnnyel menjünk, jelenleg vezetjük a csapatversenyt, egyéniben pedig a két pilótánk, Tassi Attila és Roberto Colciago áll az első két helyen. Ott leszek a helyszínen, hogy kívülről segítsem őket, utána hazautazom egy napra, majd Bári Gergővel és Juhász Szabolccsal megyünk tovább Argentínába.

Ez a német, argentin váltás Magyarország érintésével jól tükrözi, mennyire sűrű a programja 2017-ben. Volt már valaha ennyire elfoglalt?

Soha, még csak közel sem. Vicces egyébként, mert keddig minden évben volt legalább egy olyan pont, amikor úgy éreztem, most kicsit sok, és megfogadtam, hogy jövőre kicsit jobban figyelek az időbeosztásomra, ehhez képest évről évre csak rosszabb lesz.

Szerencsére azért arról szó sincs, hogy bármit megbánnék. Ha a csapat ügyét nézzük, abba is teljesen jó döntés volt belevágni, hiszen sikeresek vagyunk, de nyilván másképp értékelném a befektetett energiamennyiség helyességét, ha minden futamon azért is meg kellene szakadunk, hogy a pontszerző helyek közelébe kerüljünk.

De csak az attól való félelem, hogy pár hónapra rengeteg feladat gyűlik majd össze, nem szabad, hogy egy ilyen fontos, ekkora horderejű döntés útjába álljon.

A közvetlenül versenysportos elkötelezettségek mellett is akad dolga elég, június legvégén például ön mutatta be az európai újságíróknak a Honda új modelljét a Drezda melletti Lausitzringen. Ezeket az eseményeket mennyire élvezi?

Nem is az élvezetet emelném ki ezek kapcsán, hanem azt, hogy mennyire megtisztelő a Honda részéről, hogy nem pusztán alkalmaz, de ilyen nemzetközi sajtóeseményen engem állít ki, mint a márka arca. Nagy szakmai elismerésnek veszem, hogy a pályán kívül is használnak ilyen feladatkörben. Nem arról volt szó, hogy csak a magyar újságíróknak kellett megmutatnom az autót, hanem négy napig teljes Európának.

Felesége, Johanna mennyire türelmes?

Rettenetesen, ezért nagyon hálás is vagyok, és azt a mennyiségű áldozatot, amit ő hozott az elmúlt években, de főleg az utolsó pár hónapban, hogy én sikeres legyek, sosem fogom neki elfelejteni, mert

ezt a legtöbb párkapcsolat nem bírta volna ki.

Az természetes, hogy ha valamelyikünknek esélye van a életben előrébb jutni, akkor segítjük egymást, még ha ez nehézségekkel is jár, de van az a szint, amikor ez már nem egészséges méreteket ölt, és mi most pont ezt az időszakot éljük.

Pont emiatt gondolok egyébként mást Nico Rosberg tavalyi visszavonulásáról, mert most a saját bőrömön látom, mit jelent ez adott esetben a háttérben, amit nem mindig lát a külvilág, vagy amibe nem gondolnak bele.

Nehezebb úgy elutazni akár csak pár napra, hogy Johanna mellet már Mirát is otthon kell hagynia?

Abszolút. Az apaságra lehetetlen előre felkészülni, elmondhatják kétszázezren, mennyire jó apának lenni, de igazán csak akkor érti meg valaki, amikor hazamegy, kezébe veszi a picit, egymás szemébe néznek, és nincs csodálatosabb dolog a világon.

Kislányuk, Mira születése után visszaköltöztek Pécsre, ez hozott más téren nagyobb változást az életükben?

Semmi újat, mert mielőtt Budapestre költöztünk volna, ugyanúgy sokat ingáztam Pécs és a főváros között, ha épp itt volt dolgom. Annyiban más most, hogy a visszaköltözés óta jobban megválogatom, hogy miért ülök autóba, és utazom fel. Régebben a reklám- és médiaszereplések mennyisége, most már azért a minősége számít, így most könnyebben tudok hosszabb időszakokat összerakni, amikor végig itthon vagyok, és nem megyek sehova.

Egyedül akkor jelent problémát, ha repülök, Budapestről azért nem hajnali kettőkor kellett indulni, de pár korai kelést bőven megér, hogy közel legyen a család, és bármikor tudjanak segíteni, ha szükségünk van rá.

Majd ha nagyon jól menő csapat tulajdonosa leszek, lehet helikopterezni a pogányi repülőtérről.

Mit vár legjobban az év második felében?

A pihenést, hogy valahova elmenjünk hosszabb időre a családdal, és ne kelljen foglalkoznom napi ügyekkel. Túl sokáig viszont ezt sem bírnám, most belegondolva már két hét is soknak tűnik, annyi impulzus ért az elmúlt hónapokban napi szinten, hogy már hiányozna, ha nem lenne újabb apró probléma, amit meg kell oldani.

Ázsiába is elkíséri majd a csapatát?

Vezetni biztos nem fogok azokon a futamokon, de szeretnék ott lenni ha nem is minden, de a lehető legtöbb hétvégén, hogy bármilyen apróságban segíteni tudjam a csapat, a pilóták munkáját. Tavaly saját példámon láttam, hogy egyetlen ponton is sok múlhat egy bajnokságban, ha a jelenlétem pontokban mutatkozhat meg, akkor már megéri, hogy ott tudok lenni.

Ez is egy olyan döntés, amiről korábban beszéltem, nem lesz tőle egyszerűbb az élet, sok utazással jár majd, de a bajnoki cím a cél, ehhez pedig meg kell ezt lépni. Egyik út sincs még lekötve, ez még csak terv, de szeretném, ha ott tudnék lenni a csapattal mindenhol.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!