Betett Micheliszéknek az új büntetősúly-rendszer

Nehézkesen indult a TCR International Series németországi hétvégéje Oscherslebenben, a szombat hajnalban ugyanis egy komolyabb tűzeset volt a városban, ami miatt a teljes környéken megszűnt az áramszolgáltatás. A pályán generátorokkal pótolták ezt, így viszont módosult az időterv, a TCR-időmérőig minden jelentősebb csúszással indul. Ráadásul mindkét szabadedzést, majd az időmérőt is megszakították piros zászlóval – ezeken sem a M1RA-pilóták, sem a még a KIA-val ismerkedő Zengő Motorsport nem találta a tempót. A piros zászlók kicsúszások, illetve az aszfaltra felvitt sóder miatt voltak.

A hétvégére módosították a sorozatban induló modellek minimális versenysúlyait, a Hungaroringen a M1RA révén taroló Honda kivételével lényegében mindenki 20 kilós könnyítést kapott, a Honda viszont csak tízet, hogy így csökkentsék a gumik és a fékek kopását. Ennek, illetve az előző hétvégén megszerezett pontok alapján kiosztott sikersúlyoknak köszönhetően a pontversenyt vezető Tassi Attila Hondája például 90 kilóval volt nehezebb mint a mezőny legkönnyebb autója, a zengős KIA. (A súlytáblázatot keretes írásunkban találják.)

Büntetősúlyok modellenként

Ez a többletsúly meg is látszott Tassin, az első szabadedzésen 15., a másodikon 16. lett, igaz, utóbbin közelebb került az élmezőnyhöz. Csapattársa, Roberto Colciago a második szabadedzésre bekerült a legjobb 10-be, az időmérőre is ez volt a csapat célja, míg a Zengő Motorsport a legjobb beállítást kereste a Hungaroringen először bevetett KIA-n.

Tassi nem is tudott csodát tenni az időmérőn, egyetlen hellyel, 7 századdal maradt le a Q2-be jutásról, mellette az esélyesek közül mindkét Alfa Romeo, illetve a kétszeres címvédő Stefano Comini is elvérzett.

A Hungaroring előtt és után is átszabott súlyozás egyértelműen a Volkswageneknek és a SEAT-oknak kedvezett, az első hét helyet ezt a két márka foglalta le, Gianni Morbidelli szerezte meg a pole-t, mögüle a Leopard Racinghez most csatlakozott Jaap van Lagen és a SEAT-os Daniel Loyd végeztek. A M1RA-pilóta Roberto Colciago nyolcadik lett, a pontversenyeben mögötte harmadik Jean-Karl Vernay a kilencedik, a fordított pole-t Mat'o Homola vitte.

A szezon utolsó európai hétvégéjén az első futam 12.35-kor, a második 14.35-kor rajtol majd Oscherslebenben.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

13 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59