Három bordája repedt Michelisz pilótájának a rajtbalesetben

A helyszínen rövid kivizsgálás után kiengedték az orvosi központból Roberto Colciagót, a M1RA pilótáját a múlt heti oscherslebeni TCR International Series-futamon, egy azóta elvégzett részletesebb orvosi vizsgálat során viszont kiderült, hogy három bordája is megrepedt a második futam elején történt rajtbalesetben.

Colciago a rajt utáni métereken járt szerencsétlenül, amikor három autó, az övé, Jean-Karl Vernay Volkswagenje és James Nash SEAT-ja ért össze. A keresztbeálló SEAT teljesen megforgatta Colciagót, aki előbb a falnak csapódott, majd onnan visszapattanva egy másik SEAT-ot, Pepe Orioláét találta el nagy sebességgel. A kocsi bal oldala teljesen összetört, az olasz pilóta ekkor sérült meg.

Szerencséjére majdnem két hónapos pihenője lesz, hogy a következő, thaiföldi versenyhétvége (szeptember 2-3.) előtt rendbe jöjjön, a csapatra viszont komoly munka várt, mert pont az Ázsiába konténereztetés miatt nagyjából 24 órájuk volt arra, hogy szállítható állapotba tegyék a Hondát, vagyis lényegében olyan megfeszített munka várt rájuk, mint amikor a Salzburgringen Tassi Attila által totálkárosra tört autót kellett pótolniuk, csak most szervezés helyett szerelés volt soron.

Ez sikerült is, derül ki a M1RA Facebookján megosztott bejegyzésből, melyben Bári Dávid csapatvezető árult el részleteket a németországi balesetről, a szerelési munkálatokról, illetve a thaiföldi versenyig rájuk váró feladatokról.

Borító- és címlapkép: Roberto Colciago sérült kocsija az oscherslebeni TCR-verseny rajtbalesete után. Gaál Lacó / M1RA

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

7 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59