Max Biaggi: 20 százalékot adtak, hogy túlélem

2017.07.18. 15:11

Két hete, 18 nap után engedték ki a kórházból a hatszoros motoros világbajnokot, aki június 9-én egy Róma melletti versenypályán szenvedett majdnem végzetes balesetet.

Életveszélyes mellkasi- és hasi sérülésekkel vitték kórházba, legalább 11 bordája tört el. Életmentő műtétet hajtottak rajta végre, két hétig volt az intenzíven. De fel fog épülni.

Most a Chi olasz bulvárújságnak adott interjút az új életéről, amiből a Gazzetta.it idézett.

"Mikor a kórházba értünk, rettenetesen fájt mindenem. A professzor szavait sosem fogom elfelejteni, azt mondta, Max, őszinte leszek önnel, 20 százalék esélye van a túlélésre. Azonnal műtjük. Elkezdett lepörögni előttem az életem, a szüleimet láttam és magamat, amikor először ültem motorra, amikor először rúgtam labdába. De nem akartam, hogy vége legyen" - mesélte a 46 éves bajnok, aki két hete mikor, hazaengedték a kórházból, rettentően megviseltnek tűnt. 

Azt már eldöntötte, hogy motoros évei véget értek.

A motorozást örökre lezártam, edzősködni fogok.

Biaggi a 90-es években négy vébécímet nyert a 250 köbcentis kategóriában, 2010-ben és 2012-ben pedig Superbike-világbajnok lett.