Autófőzelék lett a makaói GT-futam vége

2017.11.18. 11:00

Makaó a világ egyik legnagyobb kihívást jelentő versenypályája, szinte minden évben komoly tömegbalesetek jönnek össze a hihetetlenül szűk pályán. Nem volt kivétel 2017-sem, a WTCC-futamon Michelisz Norbert állt keresztbe, és állta el az utat a mezőny nagy része előtt a Police-kanyarban (végül ötödik lett a baleset miatt leintett futamon), előttük viszont a GT-világkupa futamán pont ugyanott történt óriási tömegbaleset.

Összesen 16 kocsi csúszott egymásba, amikor a negyedik helyen haladó Daniel Juncadella fennakadt a külső oldalon kigyorsítás közben. A mögötte haladó kocsisornak esélye sem volt, hogy megálljon, már az kisebb csoda volt, hogy Raffaele Marciello még el tudott mellett férni, a GT-világkupa címvédője, a tavaly Makaón fejre álló, és így is nyerő Laurens Vanthoor viszont már belerohant a Mercedesbe.

Őt aztán még 14-en követték, volt kocsi, ami a többi tetejére csúszott fel a balesetben.

Az ütközésről egy néző még jobb szögből csinált egy másik felvételt, ezen a csattanások hangja is jobban átjön.

A baleset a futam első körében történt, természetesen a roncsok eltakarításának idejére félbeszakították a versenyt, amit végül csak 8 autó fejezett be. A győztes Edoardo Mortara lett a Marcedesszel, a dobogóra még a BMW-s Agusto Farfus és a szintén mercis Raffaele Marciello állhatott fel.