Magyar pilótával indul a WTCR-ben a Zengő Motorsport

2018.03.26. 11:17

2018-ban is a legmagasabb szintű túraautó-bajnokságban folytatja a Zengő Motorsport, amely nyolc év WTCC-szereplés után ott lesz a túraautó-vb és a TCR International Series összeolvadásából létrejött túraautó-világkupában (WTCR).

A csapat hétfői bejelentése leleplezte az egyik pilótát is – a tavaly Zengő Motorsporttal a túraautó-Eb-n induló 23 éves Nagy Norbert vezeti az egyik SEAT Cuprát.

Nagy tavaly az összes Eb-futamon indulva végül ezüstérmes lett, javítva 2016-os bronzérmes szereplésén. 2016-ban és 2017-ben is SEAT Leónnal versenyzett, ennek a 2018-as fejlesztésű változatát nevezte át a spanyol gyártó Cuprának, tehát Nagy számára ismert típusról van szó.

A csapat másik pilótáját még a héten bejelentik – erre valószínűleg legkésőbb szerdán, a WTCR 2018-as barcelonai szezonnyitó médiaeseményén sor kerül.

03717012 0687 -800x533
Fotó: Jean Michel Le Meur / FIA ETCC

Nem sok kiadó hely maradt

A Zengő Motorsport hétfői bejelentése után 24-25 hely kelt el a WTCR 26 főben maximalizált mezőnyéből. Amennyiben a Münnich Motorsport a korábbi hírekkel ellentétben mégsem három autóval indul a szezonban, még egy kétcsapatos autónak lesz hely, de ha a németek három Hondát vetnek be, valamelyik csapat háromkocsisra bővülhet, a szervezők ugyanis korábban azt mondták, mind a 26 induló helyet betöltötték.

A március 26-ig bejelentett WTCR-mezőny tagjai
Csapat   Autó   Pilóta   2017-es sorozat  
BRC Racing   Hyundai i30 N   Michelisz Norbert   WTCC  
BRC Racing   Hyundai i30 N   Gabriele Tarquini   -  
Boutsen Ginion Racing   Honda Civic Type R   Tom Coronel   WTCC  
Boutsen Ginion Racing   Honda Civic Type R   Tiago Monteiro   WTCC  
Campos Racing   SEAT León Cupra   John Filippi   WTCC  
Campos Racing   SEAT León Cupra   Pepe Oriola   TCR  
Comtoyou Racing   Audi RS3 LMS   Nathanaël Berthon   ELMS  
Comtoyou Racing   Audi RS3 LMS   Denis Dupont  TCR Benelux  
Comtoyou Racing   Audi RS3 LMS   Aurélien Panis   WTCC/TCR  
Comtoyou Racing   Audi RS3 LMS   Frédéric Vervisch   TCR  
DG Sport Compétition   Peugeot 308 TCR   Aurélien Comte   TCR Benelux  
DG Sport Compétition   Peugeot 308 TCR   Mat'o Homola   TCR  
Münnich Motorsport   Honda Civic Type R   Yann Ehrlacher   WTCC  
Münnich Motorsport   Honda Civic Type R   Esteban Guerrieri   WTCC  
Münnich Motorsport   Honda Civic Type R   ??   ??  
Romeo Ferraris   Alfa Romeo Giulietta   Fabrizio Giovanardi   -  
Romeo Ferraris   Alfa Romeo Giulietta   Gianni Morbidelli   TCR  
Sébastien Loeb Racing   Volkswagen Golf GTI   Mehdi Bennani   WTCC  
Sébastien Loeb Racing   Volkswagen Golf GTI   Rob Huff   WTCC/TCR  
Team WRT   Audi RS3 LMS   Gordon Shedden   BTCC  
Team WRT   Audi RS3 LMS   Jean-Karl Vernay   TCR  
Yvan Muller Racing   Hyundai i30 N   Thed Björk   WTCC  
Yvan Muller Racing   Hyundai i30 N   Yvan Muller  
Zengő Motorsport SEAT León Cupra Nagy Norbert ETCC
Zengő Motorsport SEAT León Cupra ? ?