Emma
9 °C
26 °C

Rémálom-szombat után 3. hely Michelisznek Marokkóban, cél a dobogó

2018.04.08. 13:16

A szombati, technikai problémákkal sújtott nap után vasárnap már gond nélkül mehetett Marokkóban Michelisz Norbert, a három részre osztott időmérőn pedig a Hyundai megmutatta, miért is övék a legjobb autó a mezőnyben: az első öt helyből négyet elvittek a BRC Racing és az Yvan Muller Racing pilótái.

A top 5-ig ők simán jutottak el, az időmérő viszont nehézkesen haladt, leginkább az első harmadban történt baleset miatt. A Comtoyou Racing versenyzője, Denis Dupont állt a falba az Audijával, a betonkerítést is széttolta, és a kocsit is csúnyán megtörte, így majdnem fél órát állt az időmérő a roncstakarítás és a korlátjavítás miatt. Dupont kocsija annyira megsérült, hogy kihagyja a két vasárnapi futamot.

Se a top 12-be, se a top 5-be jutás nem volt veszélyben Micheliszéknek, a Hyundai végig hatalmas fölényben volt, egyedül az volt a kérdés, egymás között hogyan rendezik majd le a sorrendet a márkatársak. A top 5-be végül a négyszeres világbajnok Yvan Muller unokaöccse, Yann Ehrlacher jutott még be Hondával, de ő nem tudott beleszólni a küzdelembe, amit végül a szombati futamgyőztes Gabriele Tarquini nyert meg. A második rajthelyet Muller szerezte meg a kisebbet hibázó Michelisz előtt, a címvédő világbajnok Thed Björk lett a negyedik.

A fordított rajtrácsos pole-t Pepe Oriola szerezte meg, a Zengő-pilóták a 19. és a 22. helyen zárták az időmérőt, Szabó Zsolt volt a gyorsabb csapattársánál, Nagy Norbertnél.

A fordított rajtrácsos nyitófutam 17.45-kor rajtol, ezt 19.10-től követi a főfutam, amiket délelőtti közvetítésünk folytatásában követhet.

WTCR Marokkó, második időmérő

Helyezés   Pilóta   Csapat   Autó   Q1   Q2   Q3  
1.   Gabriele Tarquini   BRC Racing   Hyundai i30 N TCR   1:24,816   1:24,442   1:24,316  
2.   Yvan Muller   Yvan Muller Racing   Hyundai i30 N TCR   1:24,734   1:24,658   1:24,396  
3.   Michelisz Norbert   BRC Racing   Hyundai i30 N TCR   1:24,863    1:24,519  1:24,540  
4.   Thed Björk   Yvan Muller Racing   Hyundai i30 N TCR   1:24,796   1:24,392   1:24,653  
5.   Yann Ehrlacher   Münnich Motorsport   Honda Civic Type-R FK8 TCR   1:25,112   1:24,738   1:24,797 
6.   Rob Huff   Sébastien Loeb Racing   Volkswagen Golf GTI TCR   1:24,877   1:24,743     
7.   Mehdi Bennani   Sébastien Loeb Racing   Volkswagen Golf GTI TCR   1:25,082   1:24,789     
8.   James Thompson   Münnich Motorsport   Honda Civic Type-R FK8 TCR   1:25,302   1:24,807     
9.   Jean-Karl Vernay   Leopard Lukoil Team   Audi RS 3 LMS   1:25,080   1:24,910     
10.   Pepe Oriola   Campos Racing   Cupra León TCR   1:25,320   1:25,067     
11.   Gordon Shedden   Leopard Lukoil Team   Audi RS 3 LMS   1:25,339    1:25,151   
12.   Frédéric Vervisch   Comtoyou Racing   Audi RS 3 LMS   1:25,301  1:25,201     
13.   Esteban Guerrieri   Münnich Motorsport   Honda Civic Type-R FK8 TCR   1:25,361        
14.   Tom Coronel   Boutsen Ginion Racing   Honda Civic Type-R FK8 TCR   1:25,407        
15.   John Filippi   Campos Racing   Cupra León TCR   1:25,420        
16.   Mat'o Homola   DG Sport Compétition   Peugeot 308 TCR   1:25,423        
17.   Benjamin Lessennes   Boutsen Ginion Racing   Honda Civic Type-R FK8 TCR   1:25,459        
18.   Aurélien Comte   DG Sport Compétition   Peugeot 308 TCR   1:25,531        
19.   Szabó Zsolt   Zengő Motorsport   Cupra León TCR   1:25,762        
20.   Nathanael Berthon   Comtoyou Racing   Audi RS 3 LMS   1:25,828        
21.   Denis Dupont   Comtoyou Racing   Audi RS 3 LMS   1:25,906        
22.   Nagy Norbert   Zengő Motorsport   Cupra León TCR   1:26,002        
23.   Fabrizio Giovanardi   Team Mulsanne   Alfa Romeo Giulietta TCR   1:26,064        
24.   Aurélien Panis   Comtoyou Racing   Audi RS 3 LMS   1:26,409        
25.   Gianni Morbidelli   Team Mulsanne   Alfa Romeo Giulietta TCR   1:26,708