Kétszeres bajnokot igazolt Michelisz csapata

2018.05.02. 09:01

Két nappal a szezon rajtja előtt, vagyis eléggé a végére hagyva jelentette be a M1RA, Michelisz Norbert csapata, hogy ki lesz a túraautó-világkupában a Hungaroringen villogó Nagy Dániel csapattársa a 2018-as Európa-kupa-szezonban. A csapat választása a kétszeres TCR-bajnok portugál Francisco Morára esett, amivel követik a 2017-ben TCR International Series-bajnoki címhez vezető receptet, miszerint egy fiatal magyar, és egy regionális bajnok alkotja a csapatot. Egy éve Tassi Attilával, illetve az olasz bajnok Roberto Colciagóval álltak rajthoz.

De hogy mit kell tudni Moráról? 2017-ben megnyerte a részben átfedésben futó portugál és spanyol nemzeti bajnokságot, ezzel együtt pedig a TCR Ibérico-címet is, illetve 21 éves, és tavaly még SEAT-tal indult, ezt cseréli majd most Hyundaira.

Bízom benne, hogy Francisco Mora csapaton belül Nagy Danit is komoly versenyre készteti majd, hiszen ez a fejlődés kulcsa. Két fiatal, ám egyaránt sikerre éhes pilótával kezdjük a szezont, úgyhogy pozitív vagyok” – mondta Bári Dávid, a M1RA csapatvezetője.

„Izgatottan csatlakozom a M1RA-hoz, amely tavaly kiváló eredményeket ért el a TCR International Seriesben, és ezáltal számomra is egyértelművé vált, hogy Európa egyik legjobb csapatáról van szó. A szezonnyitón hatalmas harcra számítok, hiszen gyors pilóták sorakoznak fel a rajtrácson, de hiszek benne, hogy ott tudok lenni az élmezőnyben. Azt már láttuk, hogy a Hyundai csodálatos autó, azt is tudjuk, hogy a M1RA rendkívül sikeres csapat, szóval az összes feltétel adva van, hogy versenyképes legyek. Minden tőlem telhetőt megteszek majd, és alig várom a hétvégét” – árulta el Francisco Mora.

2017Int photo news 187 9a43ab03a07c588aa3d9db8525c6975c
Fotó: NunOrganistA / TCR Media

A TCR Európa-kupa hét versenyhétvégéből áll majd, a szezon május 5-6-án indul a franciaországi Paul Ricard versenypályán, a több mint 30 fős mezőnyben pedig többek között ott lesz három ETCC-bajnok (Dusan Borkovics, Kris Richard, Petr Fulín), a kétszeres német TCR-bajnok Josh Files – Tassi csapattársaként –, és valószínűleg a kétszeres TCR International Series-bajnok Stefano Comini is itt versenyez majd. A sorozatban három magyar pilóta indul majd, Nagy és Tassi mellett Jedlóczky Márk a JLG Motorsport színeiben, de a Zengő Motorsport segítségével.