Alonsóéké a pole Spában, Fittipaldi nagyot bukott
Spa-Francorchamps-ban megkezdődött a 2018-19-es WEC szuperszezon, vagyis a jó másfél évig tartó endurance-világbajnokság maratoni szezonja, amit a tervek szerint az F1-pilóta Fernando Alonso is végigcsinál, hogy közben a Le Mans-i 24 órás verseny győzelméért is küzdhessen.
Spában elég jól nyitott a spanyol, ugyanis az a Toyota indulhat majd a pole-ból, amit Alonso is vezet majd Nakadzsima Kazukival és Sebastien Buemivel együtt, miután Mike Conway, José María López és Kobajasi Kamui Toyotáját kizárták egy adminisztrációs probléma miatt a pénteki időmérőről, sőt, Conwayék csak egy körrel a rajt után, a boxutcából indulhatnak el.
A pénteki időmérőn nagy balesetet szenvedett Pietro Fittipaldi, a kétszeres F1-világbajnok Emerson Fittipaldi unokája – a brazil az Eau Rouge-ban vesztette el az irányítását a DragonSpeed BR Engineering BR1-Gibson LMP1 kocsija fölött, és nem sok fékezés után, orral csapódott a falba.
Fittipaldi mindkét lába eltört, szombaton már meg is műtötték.
A WEC-szezonnyitó spái 6 órás verseny 13.30-kor rajtol majd, Alonsóékkal a pole-ban.