Már a rajt előtt rommá tört a biztonsági autó

2018.06.04. 10:03

Ritkán látott balesettel indult az IndyCar detroiti futama vasárnap, ahol a felvezetőkörön törték meg a biztonsági autót. A kocsiban nem a megszokott pilóták egyike ült – az idei szezonban Sarah Fisher és Oriol Servia látják el ezt a feladatot –, hanem egy VIP-sofőr, méghozzá a General Motors egyik vezetője, Mark Reuss, aki amúgy elég tapasztalt hobbi-autóversenyző, rendszeresen ró köröket például a Nürburgring-Nordschleifén is.

Detroitban viszont nagyot hibázott, talán a kanyar után előtte felbukkanó kétüléses kocsitól ijedt meg, vagy csak simán a kelleténél kövérebb gázzal próbált befordulni. A Chevrolet Corvette végül a falban kötött ki, elég nagy kavarodást okozva, a mögötte jövő mezőny ugyanis nem tudta, hogy ilyen esetben megelőzhetik-e a biztonsági autót, vagy sem, és hát elsőre az sem volt biztos, hogy mindenki rendben van-e safety carban – Reuss mellett az IndyCar egyik embere, Mark Sandy. Végül kiderült, ő és Reuss is megúszta komolyabb sérülés nélkül a balesetet.

A rajt is simán lement némi csúszással, a versenyt végül Ryan Hunter-Reay nyerte, szombaton Scott Dixon győzött Detroitban.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport