Kinyitja a szörnyraktárat az FIA
2020-tól kezdve teljesen új szabályrendszerre alapoznák az endurance-vb-t, vagyis a WEC-et, ahol az LMP1 nevű prototípusautókat az utcákra készített hipersportautók továbbfejlesztett verziói vehetnék át a főszerepet. A lépésre többek között költségcsökkentésből szánta el magát az FIA, de a Nemzetközi Automobil Szövetség manilai ülése után bejelentetett változtatás mögött az is ott van, hogy megpróbáljanak minél több gyártót a sorozatba csábítani az Audi és a Porsche kiszállása után, ami miatt egyedül a Toyota maradt gyári csapatként a 2018-19-es másfél éves szuperszezonra.
A nagyjából negyedére vágott büdzsé mellett a hipersportautókra építő teljesen szabad dizájnt ígéri az FIA, ami lényegében azt jelenti, hogy iszonyatosan változatos lehet kinézetre a sorozat 2020-tól.
Ennél pontosabb részleteket jövő pénteken, a Le Mans-i 24 órás verseny előtt árul el a promóter Automobile Club de l'Ouest, amely arra számít, hogy az új, GTP névre keresztelt formula iránt legalább három, de inkább több gyártó érdeklődik majd. Ennek lényege az lesz egyébként, hogy a prototípuskocsikat a hipersportautók mintájára szabhassák, és a megalkotásában a Toyota, a McLaren, az Aston Martin, a Ferrari és a Ford is részt vett.
A Ferrari valószínűleg az FXX-K Evóra alapoz majd, a McLaren valószínűleg a inkább a Sennára, mint a P1-re, az Aston Martin a Valkyrie-re, de ott van a Mercedes Project ONE-ja, a Lamborghini Centenario, vagy épp a Porsche 918 Spyder, ami mind bekerülhet a mezőnybe akár.