Alonsóék megcsinálták, megvan a Le Mans-i 24 órás-győzelem

GettyImages-976939102
2018.06.17. 16:25

A Fernando Alonso, Sébastien Buemi, Nakadzsima Kazuki összetételű csapat, vagyis a Toyota 8-as kocsija nyerte a 2018-as Le Mans-i 24 órás versenyt, ezzel a Toyota végre megszerezte az első sikerét Le Mans-ban az LMP1-es kategóriában,

Alonso pedig megcsinálta a motorsportos triplakorona kétharmadát.

Vagyis a Monacói Nagydíj-győzelem mellett már Le Mans-i győztesnek is mondhatja magát, már csak az Indy 500-siker van hátra, utolérje az egyedüli triplakoronás Graham Hillt. A 2005-ben és 2006-ban is világbajnok Alonso 2006-ban és 2007-ben nyert Monacóban.

Alonso először indult a legendás 24 órás versenyen, 2017-ben az Indy 500-zal próbálkozott, akkor nagyjából a táv négyötödéig bírta az élmezőnnyel a tempót, majd előbb visszacsúszott, végül ki is esett.

A gyári Toyota egyébként kettős sikert aratott, hiszen a 7-es kocsijuk végzett a kategória második helyén, ezt Mike Conway, José María López és Kobajasi Kamui vezették.

A két Toyota a 24 óra nagy részét egymáshoz rettentő közel töltötte, a 7-es kocsi hét órával a rajt után komolyabb előnyre tett szert, miután Buemi elég sok időt vesztett a lassító zónákban. A 7-es előnye aztán két perc fölé nőtt, amikor a Buemi egy sárga zászlós szakaszos gyorshajtása miatt összeszedett egy 60 másodperces büntetést. A felzárkózást Alonso kezdte a hajnali órákban a második vezetésével – amikor átadta a kocsit Nakadzsimának, már csak másodpercekkel voltak a csapatrivális mögött.

Az előzés végül a két japán között történt meg, Nakadzsima a Mulsanne kanyarban előzte meg Kobajasit a versenytáv kétharmadánál, innentől pedig Alonsóék kocsija ha lassan is, de fokozatosan húzott el. A győzelem nagyjából akkor dőlt el, amikor Kobajasi az utolsó előtti órában eltévesztette a tervezett kiállását, így vesztettek egy kört, majd kaptak két 10 másodperces stop/go büntetést túl sok üzemanyag tankolása, illetve túl sok pályán töltött kör miatt.

A leintéskor Nakadzsima ült a győztes Toyotában, a csapat 388 kört teljesített, két kört verve a másik gyári Toyotára. A két Toyota mögött a Rebellion Racing 3-as kocsija végzett Thomas Laurent, Mathias Beche és Gustavo Menezes vezetésével.

Az LMP2-eseknél a 26-os G-Drive Racing-kocsi nyert Jean-Eric Vergne, Andrea Pizzitola és Roman Ruszinov vezetésével, a GTO Pro-versenyben a két retrófestésű Porsche végzett az első két helyen, a Rózsaszín Disznó (Pink Pig) Kevin Estre, Michael Christensen és Laurens Vanthoor vezetésével több mint egy percet adott a Rothmans-színekre matricázott társnak. A GTE A,-versenyben a színész Patrick Dempsey csapata, a Dempsey-Proton megállíthatatlan volt, Julien Andlauer, Christian Ried és Matt Campbell Porschéja majdnem két percet vert a második helyen beérő Ferrarira.