Sérült csuklóval 3. és 5. Michelisz Portugáliában

03718006574627
2018.06.24. 19:05

Ahhoz képest, hogy a szombati futam tömegbalesetében a csuklója és a kocsija is megsérült Michelisz Norbertnek, meglehetősen jól jött ki a portugál versenyhétvégéből – a szombati futam újraindított részének kihagyása után vasárnap a fordított rajtrácsos versenyen négy helyet javítva ötödik lett, majd a főfutamon az első sorból indulva harmadik lett, a csapattárs Gabriele Tarquini a rajtnál előzte meg.

A nyitó futamon egy jó dzsókerkörrel kezdte meg az előzést – mivel a városi pályákon nehéz előzni, 2017-től kezdve az akkor még WTCC-, már WTCR-szervezők kitalálták a ralikrosszból átvett versenyelemet, ami plusz taktikai részt hoz a küzdelembe. A forgalomból szabaduló Michelisz körről körre jobb volt, mint az előtte autózók, így azok után, hogy lenyomta saját csapattársát, Yann Ehrlacher és Aurélien Panist is megelőzte, amikor azok dzsókeren voltak. A negyedik helyet a sikán levágása miatt öt másodpercre büntetett Gordon Sheddennek köszönhetően szerezte meg.

Eközben az élen nagyot csatázott a szombati győztes Yvan Muller és a szlovák Mat'o Homola, végül utóbbi örülhetett, az utolsó körben, Muller dzsókere alatt hatalmas időt ment, ezzel a francia előtt végzett, és futamgyőzelemmel hangolt a számára hazai következő versenyhétvégére, a Slovakiaringre. Shedden büntetésének Pepe Oriola is örült, aki szombat után vasárnap is dobogóra állhatott.

Majdnem dzsókerkáosz másodikra

A WTCR-élmezőny állása 5 hétvége után

  1. Yvan Muller – 182 pont
  2. Yann Ehrlacher – 160
  3. Gabriele Tarquini – 160
  4. Thed Björk – 148
  5. Jean-Karl Vernay – 146
  6. Michelisz Norbert – 135
  7. Rob Huff – 130
  8. Esteban Guerrieri – 129
  9. Pepe Oriola – 113
  10. Frédéric Vervisch – 77

Thed Björk az éjjel újjáépített kocsijával villámgyorsan meglépett a főfutam rajtjánál, Michelisz picit beragadt az első métereken, így a csapattárs Gabriele Tarquini mögé szorult. Björk annyira gyors volt, hogy az első körökben úgy tette meg a 4 másodperccel hosszabb dzsókerkört, hogy a többiek elé, az első helyre jött vissza.

Innentől leginkább a dzsókerben bízhatott mindenki, de sorra lassították a mezőnyt a biztonsági autó pályára küldésével – ekkor pedig nem lehet dzsókerre menni. Előbb Nagy Norbert, majd Fabriozio Giovanardi, harmadikra pedig Gordon Shedden kiesése miatt jött a safety car, így a mezőny többsége az utolsó körön ment dzsókerre. Komoly változást ez nem hozott, de Frédéric Vervisch és Benjamin Lessennes így jöttek fel pontszerző helyre, kiszorítva Yvan Mullert a top 10-ből.

Björk nagyon sima rajt-cél győzelmet aratott, Michelisz sérült karral lett dobogós Tarquini mögött. A Zengő Motorsportnál Szabó Zsolt Dávid nem állt rajthoz, Nagy Norbert pedig kiesett.

Öt versenyhétvége után Yvan Muller vezeti az összetettet 182 ponttal, mögötte Yann Ehrlacher és Gabriele Tarquini is 160 ponttal jön, a negyedik a vasárnapi főfutam győztese, Björk. Michelisz Norbert az összetett hatodik helyén áll 135 ponttal.

Folytatás július 13-15-én a Slovakiaringen.

A Vila Real-i fordított rajtrácsos, második futam végeredménye

Helyezés Rajtszám Pilóta Csapat Autó Különbség
1. 70 Mat'o Homola DG Sport Competition Peugeot 308 TCR 11 kör  
2. 48 Yvan Muller Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +0,764 mp  
3. 74 Pepe Oriola Campos Racing Cupra León TCR +2,025  
4. 69 Jean-Karl Vernay Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +3,635  
5. 5 Michelisz Norbert BRC Racing Hyundai i30 N TCR +4,144  
6. 52 Gordon Shedden Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +6,335  
7. 68 Yann Ehrlacher Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +6,413  
8. 21 Aurélien Panis Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +6,975  
9. 30 Gabriele Tarquini BRC Racing Hyundai i30 N TCR +7,284  
10. 11 Thed Björk Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +7,705  
11. 88 Fabrizio Giovanardi Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +13,105  
12. 27 John Filippi Campos Racing Cupra León TCR +14,666  
13. 8 Nagy Norbert Zengő Motorsport Cupra León TCR +15,376  
14. 13 Edgar Florindo Veloso Motorsport Audi RS 3 LMS +25,558  
15. 9 Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +29,649  
16. 26 José Rodrigues Target Competition Audi RS 3 LMS +37,198  
17. 22 Frédéric Vervisch Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +38,399  
18. 66 Szabó Zsolt Dávid Zengő Motorsport Cupra León TCR +3 kör  
- 63 Benjamin Lessennes Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +8 kör  
- 20 Denis Dupont Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +9 kör  
- 7 Aurélien Comte DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +10 kör  
- 23 Nathanaël Berthon Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
- 86 Esteban Guerrieri Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR -  
- 10 Gianni Morbidelli Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR -  

A Vila Real-i harmadik, főfutam végeredménye

Helyezés Rajtszám Pilóta Csapat Autó Különbség
1. 11 Thed Björk Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR 15 kör  
2. 30 Gabriele Tarquini BRC Racing Hyundai i30 N TCR +3,193 mp  
3. 5 Michelisz Norbert BRC Racing Hyundai i30 N TCR +3,640  
4. 74 Pepe Oriola Campos Racing Cupra León TCR +4,170  
5. 70 Mat'o Homola DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +4,781  
6. 22 Frédéric Vervisch Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +5,205  
7. 68 Yann Ehrlacher Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +5,796  
8. 63 Benjamin Lessennes Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +6,099  
9. 21 Aurélien Panis Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +6,710  
10. 69 Jean-Karl Vernay Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +7,216  
11. 48 Yvan Muller Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +7,534  
12. 13 Edgar Florindo Veloso Motorsport Audi RS 3 LMS +8,965  
13. 86 Esteban Guerrieri Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +9,318  
14. 20 Denis Dupont Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +9,333  
15. 26 José Rodrigues Target Competition Audi RS 3 LMS +1 kör  
16. 27 John Filippi Campos Racing Cupra León TCR +2 kör  
17. 52 Gordon Shedden Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +3 kör  
- 23 Nathanaël Berthon Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +6 kör  
- 88 Fabrizio Giovanardi Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +7 kör  
- 8 Nagy Norbert Zengő Motorsport Cupra León TCR +12 kör  
- 9 Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +13 kör