Ödön
2 °C
11 °C

Tassié a 2. rajthely a Hungaroringen, Micheliszéké a fordított pole

20180707100415 5K8A5249
2018.07.07. 10:38

Visszatért a Hyundai az élre a TCR Európa-kupa hungaroringi szabadedzéseire pénteken, Michelisz Norbert csapata, a M1RA is jól teljesített, Nagy Dániel megnyerte az első edzést, a másodikon pedig harmadik és ötödik helyen zártak a csapat pilótái, Francisco Mora végzett előrébb ekkor. A szombat reggeli időmérőre viszont nagyban változtak a körülmények, este nagy eső volt, kicsivel az indulás után úgy tűnt, már száradó pályán indulhat a kvalifikáció,

rögtön a kezdés előtt viszont újra esni kezdett, így villámgyors újratervezés – és nem utolsó sorban kerékcsere – után gurultak ki a csapatok a pályára, miután a versenybírók hivatalosan is vizes pályás körülményeket hirdettek ki.

Az esőgumi két dolgot jelentett: felértékelődött a pályaismeret jelentősége, amivel a mezőny négy magyar pilótája került előnybe, és némileg összerántotta a mezőnyt, hiszen esőben nem számít annyit a súly és motorerő miatti különbség.

Az első mért körök után a M1RA-s Nagy Dániel állt az élre, de szinte folyamatos körözés közben egyre javultak az idők, Nagytól hamar átvette a vezetést a hondás Tassi Attila, aki mögé csapattársa, Josh Files ugrott fel, Nagy, illetve M1RA-s csapattársa, Francisco Mora ekkor a 6-7. helyeken, biztos továbbjutást jelentő pozícióban álltak. Az eső hatását jól mutatta, hogy nyolc perccel a húszperces Q1 vége előtt Honda, Peugeot, Honda, Peugeot, majd három Hyundai volt a sorrend az élen, holott a Peugeot-k a top 10 közelében sem voltak pénteken. A harmadik helyen álló Honda egyébként Tassi volt, ő volt a legjobb magyar ekkor a mezőnyben.

A Q1 végére lett legjobb a pálya állapota, a két M1RA-pilóta jó ütemben felrakott friss szett esőgumival az élre is ugrott, így simán jutottak tovább, Nagy rendesen odatette magát, még csapattársát is 6 tizeddel előzte. Tassi Attila a hatodik, a magyarországi futamra a Zengő Motorsporttal beugró Ficza Ferenc a kilencedik helyen jutott tovább, Jedlóczky Márk viszont kimaradt a top 12-ből, de így is négy magyarból három továbbment a Q2-be. Az Európa-kupa összetett versenyének élmezőnyéből egyedül Jean-Karl Verneynek nem sikerült ez.

Tassié a 2. rajthely, a M1RA vitte a fordított pole-t

Az időmérő második felére is esőgumival mentek a versenyzők, az első mért körök után a két M1RA-pilóta a 3-4. helyen kezdett, előttük a Hell Energy Racing with KCMG párosa, Tassi Attila és Josh Files voltak. Gyorsan javultak a körök mindenkinél, két perccel a leintés előtt Tassi vezetett, Nagy a hatodik, Ficza Ferenc a hetedik, Mora a nyolcadik volt, a végére viszont beindult a tűzijáték: a pole-t a spanyol Mikel Azcona szerezte meg, Tassi Attila legjobb magyarként a második helyre kvalifikálta magát, Ficza Ferenc lett a hatodik, mögötte Nagy Dániel a hetedik rajthelyet szerezte meg (Abrutól , Francisco Mora pedig a 10. lett, ezzel viszont a fordított rajtrácsos pole az övék lett.

A szombati futam 13.40-kor rajtol, vasárnap a fordított rajtrácsos versenyt 11.50-től rendezik majd.

A TCR Európa-kupa hungaroringi időmérőjének végeredménye

Rajtszám Pilóta Csapat Autó Q1 Q2
25 Mikel Azcona PCR Sport Cupra León TCR 2:09,234 2:05,652
9 Tassi Attila Hell Energy Racing with KCMG Honda Civic Type R FK8 TCR 2:08,331 2:06,105
99 Josh Files Hell Energy Racing with KCMG Honda Civic Type R FK8 TCR 2:08,357 2:06,393
62 Dusan Borkovic Target Competition Hyundai i30 N TCR 2:09,117 2:06,445
8 Reece Barr Target Competition Hyundai i30 N TCR 2:08,295 2:06,893
55 Ficza Ferenc Zengő Motorsport Cupra León TCR DSG 2:09,001 2:07,040
23 Francisco Abreu Sports&You Peugeot 308 TCR 2:08,131 2:07,078
999 Nagy Dániel M1RA Hyundai i30 N TCR 2:07,368 2:07,220
4 Julien Briché JSB Compétition Peugeot 308 TCR 2:08,626 2:07,244
26 Francisco Mora M1RA Hyundai i30 N TCR 2:07,979 2:07,284
14 Loris Cencetti Autodis Racing by THX Honda Civic Type R FK8 TCR 2:08,300 2:07,827
34 Stian Paulsen Stian Paulsen Racing Cupra León TCR 2:09,147 2:07,983
94 Kris Richard Target Competition Hyundai i30 N TCR 2:09,282   
38 Danny Kroes PCR Sport Cupra León TCR 2:09,337   
20 Jedlóczky Márk JLG Motorsport with Zengő Cupra León TCR 2:09,840   
11 Jens Reno Möller Reno Racing Honda Civic Type R FK8 TCR 2:09,885   
7 Igor Sztefanovszki LPR Stefanovski Racing Team Hyundai i30 N TCR 2:09,974   
17 Martin Ryba Brutal Fish Racing Team Volkswagen Golf GTI TCR 2:10,105   
88 Maxime Potty Comtoyou Racing Volkswagen Golf GTI TCR 2:10,123   
13 Cedric Piro Autodis Racing by Piro Sports Hyundai i30 N TCR 2:10,200   
69 Jean-Karl Vernay Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS 2:10,676   
42 Stefano Comini Autodis Racing by THX Honda Civic Type R FK8 TCR 2:11,359   
10 Viktor Davidovszki PSS Racing Team Honda Civic Type R FK8 TCR 2:12,501   
21 Marie Baus-Coppens JSB Compétition Cupra León TCR DSG 2:12,507   

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?