Viola
-5 °C
-2 °C

Áttörés: először nyert női autóversenyző brit F3-as versenyt

2018.08.06. 08:45

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a 2017 vége óta külön figyelmet fordít arra, hogy növelje a nők számát a motorsportokban, legyen az versenyző, mérnök, vagy egyéb háttérstáb, és ehhez remek platformot jelenthet nekik Jamie Chadwick vasárnapi győzelme:

a 20 éves pilóta lett a brit Forma-3 bajnokság első női győztese a Brands Hatch-i fordulóban.

Chadwick, aki 2015-ben a brit GT-bajnokság első női, egyben legfiatalabb bajnoka lett, 2017 óta versenyez a brit F3-ban, ahol első idényében kilencedik helyen zárt. Idén a hatodik fordulóban sikerült megszereznie első győzelmét azok után, hogy az első versenyhétvégén már meglett az első dobogós helyezése.

Chadwick a leintésnél még csak második volt, de a papíron győztes Pavan Ravishankart büntették, így Chadwické lett a győzelem. „Tudtam, hogy büntetést fog kapni, de reméltem, hogy boxutca áthajtásra büntetik majd, mert úgy a versenyben nyerhettem volna, nem utána” – nyilatkozta a verseny után Chadwick, aki szerint a teljesítménye igazolta, hogy a győzelemnek semmi köze nincs az adott pilóta neméhez.

via Sky

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!