Eufrozina, Kende
4 °C
15 °C

Alonso már szeptemberben IndyCar-tesztre megy

2018.08.16. 19:41

Már szeptemberben utcai IndyCar-teszten vehet részt a szezon végén a Forma-1-et elhagyó Fernando Alonso, írja az IndyCar hivatalos médiapartnere, a RACER, amely úgy tudja, hogy erre az alabamai Barber Motorsports Parkban kerülhet sor. A helyszínt a sorozat szervezői ajánlották, hogy ne olyan pályán teszteljen a spanyol, ami még szerepel az idei versenynaptárban, nehogy ezzel plusz adathoz juttassa az Andretti csapatot.

Az utcai tesztre azért van szükség, hogy Alonso megismerkedjen a 2018-ban bevezetett alacsonyabb leszorítóerejű új aero-csomaggal. Ezen is múlhat majd, hogy a spanyol vállal-e egy teljes szezont az IndyCarban, miután 2017-ben már részt vett az Indy 500-on.

A 2018-as IndyCar-szezon 17 versenyből áll, ebből hatot rendeznek oválpályán, 11 utcai verseny, utóbbiakra készülhet fel Alonso a szeptemberi teszttel.

A RACER arról is ír, hogy az Andretti – náluk indult 2017-ben Alonso – kiterjesztené a működését az IndyCaron belül a Harding Racing segítségével, így a jelenleg négy autóval induló Andrettiék a tehetséges pilóták felkarolása mellett az Andretti-McLaren IndyCar-csapatot is támogatni tudnák.

Utóbbi lehetne a mostani Harding Racing, ahol az Andretti-csapattal szemben nem Honda, hanem Chevrolet-motorokkal versenyeznének, hogy az anyacsapat megtarthassa békés viszonyát a Hondával, miközben a McLarent is felkarolná. A McLaren és a Honda kapcsolata elég viharos véget ért ugye a Forma-1-ben, ezért kell ilyen különutas megoldást találni az Indy-szereplésre.

Náluk versenyezhetne majd Alonso, ami egyben azt is jelentené, hogy a hét eleji búcsúja a McLarentől nem lenne túl hosszú.