Valér
-2 °C
0 °C

Tassi dobogós a TCR Európa-kupában

2018.09.23. 12:46

A túraautó-világkupában is szereplő Jean-Karl Vernay tökéletes hétvégéjét hozta a TCR Európa-kupa monzai versenye, a Leopard Racing Audival versenyző francia pilótája ugyanis az időmérőt, majd a szombati és a vasárnapi futamot is megnyerte, utóbbit a fordított rajtrács miatt a tizedik helyről kezdve. Az Audi sebességét mutatja, hogy Vernay már a harmadik körben az élre állt a Peugeot-versenyző Francisco Abreut előzve.

Mögöttük elég nagy harc volt egészen addig, amíg 8 perccel a rajt után be nem küldték a biztonsági autót – ekkorra Tassi Attila már az ötödik helyen autózott csapattársa, Josh Files mögött, a M1RA-hoz frissen igazolt Nicola Baldan már pontszerző, 9. helyen volt, a rajt után pedig a 16. helyről a 10. helyig felugró Nagy Dániel a 18. helyig csúszott vissza – a fiatal magyar pilóta az első sikán után csúszott ki a második körben, de a videón nem látszott, hogy ő rontott, vagy meglökték.

Az első körök legnagyobb vesztese viszont a bajnokság második helyén álló Dusan Borkovic volt, aki a safety car idejére defekt miatt kiesett.

Tassi az újrarajtnál vesztett egy helyet a pontversenyt vezető Mikel Azconával szemben, de a spanyol nem sokáig tartotta a helyét, egy kis kavarodás után Tassi elment mellette, és a negyedik helyig lépett előre. Közben a M1RA-s Baldan jelentősen visszaesett, előbb a 15., majd a 19.  helyig. Túl sokáig nem ment a verseny, mert az Ascari után Benjamin Lessennes-t lökték ki a gumifalba, a belga elég nagy csattanást úszott meg.

Tassi és csapattársa, Files az utolsó előtti körben még indítottak egy támadást, így megszerezték a 2-3. helyeket, itt is értek célba Vernay mögött. Nagy végül a 12. lett Abreu kései büntetése miatt. A top 10-ben Vernay, Files, Tassi, Maxime Potty, Mikel Azcona, Peter Terting, Kris Richard, Fabrizio Giovanardi, Reece Barr és Oliver Taylor zártak.

A Monzában szerzett 55 pontjával Vernay feljött az összetett második helyére, Azcona előnye 9 pont a barcelonai szezonzáró előtt. Azcona 154, Vernay 145, Borkovic 144 ponttal várja az októberi finálét, a dobogós helyekre még Tassinak (121), Nagynak (114) és Filesnak (109) van esélye.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!