Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Michelisz: Esélyem sem volt jobbra

2018.10.01. 16:22

Nehéz hétvégéje volt Michelisz Norbertnek a WTCR első kínai, ningpói versenyein – hiába szerzett a két időmérőn harmadik és második helyeket, az első futamon a kormányszervó meghibásodása miatt kiesett, a második futamon egy 5 másodperces büntetés miatt pontszerző helyről a 11. helyre csúszott, a harmadik futamon pedig újabb technikai hiba miatt csak az ötödik lett, így 17 ponttal zárt a hétvégét, és komolyabb hátrányba került az élen álló másik három Hyundai-pilóta mögött.

Érthető módon csalódottan értékelt Michelisz a ningpói futamok után:

„Sajnos csalódást keltő volt a vasárnapi napi is itt Ningpóban. Reméltem, hogy sok pontot tudok szerezni, az időmérő még jó volt, második helyet szereztem, tudtam, hogy jó lehetőségem van a főfutamon, a harmadik versenyen akár egy futamgyőzelemre is, de aztán a futamon valahogy semmi sem sikerült.

Az autó nem igazán úgy működött, ahogy szerettem volna, végig alulkormányzottsággal küzdöttem, ez a viselkedés megpecsételte a helyezéseim sorsát is. Soha nem éreztem magam olyan helyzetben, hogy támadni tudtam volna az előttem haladókat.

A harmadik versenyen szerzett ötödik hely kis szerencsével lehetett volna jobb is, de a tempó ehhez a helyezéshez volt elég.

Nagyon csalódott vagyok, többre számítottam, főleg a hétvége előtt, de még nincs semmi veszve, várom már a következő versenyt Vuhanban, minden energiámmal erre összpontosítok”

– összegzett Michelisz.

A WTCR-mezőnynek nincs ideje pihenni, Ningpóból egyből a nagyjából 900 km-re a kontinens belseje felé fekvő Vuhanba mennek, ahol október 6-7-én városi futamon folytatják a WTCR-szezont.