Az utolsó métereken nyerte meg a futamot Marc Marquez

A világbajnokságot vezető Marc Marquez nyerte meg az első Thai GP-t, az utolsó méterekig küzdött a pontversenyben második Andrea Doviziosóval. 

Marquez indult a pole-ból Rossi és Dovizioso előtt. A rajt után is megmaradt ez a sorrend, sőt Rossi egy ideig még vezetett is a futamon, azonban nagyon hamar egyértelművé vált, hogy a Thai Nagydíj győztese a Marquez-Dovizioso duóból kerül majd ki.

A negyedik körben már Dovizioso vezette a futamot (miután Rossi az élen elrontotta a kigyorsítást), a spanyol szorosan mögötte. Marquez ezek után megállás nélkül gyötörte az olaszt, az utolsó kör előtt háromszor is megelőzte. 

DOVIZIOSO AZONBAN MINDHÁROMSZOR VISSZA TUDTA VENNI A VEZETÉST. 

A 26. körben ugyanakkor Marquez próbálkozásai kifizetődtek, sikerült elől maradnia, így az utolsó kanyar előtt már neki kellett védeni a vezető pozíciót. Dovizioso meg is próbálkozott az előzéssel, a célegyenesbe ő fordult be elsőként, azonban a spanyol okosan taktikázott, jobban tudott kigyorsítani és az utolsó métereken visszavette az első helyet.

Marquez a győzelemmel 77 pontosra növelte az előnyét Doviziosóval szemben, négy futammal a szezon vége előtt. A pontverseny harmadik helyén álló Valentino Rossi csak a negyedik lett, már 99 pontos a hátránya.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

6 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17