Michelisz két futamon 15 helyet javított, de hiába

2018.10.07. 12:10
A második futamon hét, a harmadikon nyolc helyet javított rajtpozíciójához képest Michelisz Norbert a WTCR vuhani hétvégéjén, de a büntetősúlyokkal agyonnyomott Hyundaijal így sem szerzett pontot. Mehdi Bennani és Gordon Shedden a két vasárnapi futamgyőztes, rettentő szoros lett a világkupa-összetett eleje két versennyel a szezon vége előtt.

Sokkal kuszábbra sikerült a rajt a WTC vuhani hétvégéjének második futamán, mint a szombati elsőn, már az első kanyarban kicsúszott a 2. helyről induló Ma Csing-hua, illetve a másik hondás Esteban Guerrieri, majd nem sokkal előbb Gordon Shedden állt a falba Audijával.

A kieséseknek ezzel nem volt vége, a harmadik körben a cuprás John Filippi szállt bele hátulról Thed Björk Hyundaiába, ami miatt előbbinek eltört a jobb első, utóbbinak pedig a bal hátsó felfüggesztése tört el. A hondás Timo Scheider már az első körben defektet kapott, de Mat'o Homola is kiállt a boxba a Peugeot-val, így a 18 körös futam harmadára öt kieső volt.

A kiesésekkel, illetve a jó rajttal együtt 7 helyet jött előre Michelisz Norbert a futam végéig, de az óriási bravúr, vagyis hogy a 21. helyről indulva (Tom Coronel büntetés miatt került Michelisz mögé a rajtra) pontszerző legyen, nem sikerült. (Szabó a 17. lett, Nagy nem fejezte be a futamot.)

Elöl Mehdi Bennani rajt-cél győzelmet aratott (ez volt neki az első a szezonban, és így a WTCR-ben is), bár az előnye az utolsó körökre teljesen elfogyott Comte-tal szemben. Viszont a francia csak próbálkozásokig jutott, előzésig nem, így kénytelen volt beérni a második hellyel. Sőt, igazából még örülhetett is, mert az utolsó kanyarokban rontott, és majdnem elbukta a második helyet is. Mögötte csodás előzéssel vette el a harmadik helyet Pepe Oriolától Nathanaël Berthon az Audival, a francia a rettentő hosszú balos kanyarban gyorsulta le a Cuprát négy körrel a vége előtt. Oriola ezzel másik három Audit kapott a nyakába, de a Jean-Karl Vernay vezette sor maradt a spanyol mögött a leintésig.

Tömegbaleset másodikra

A harmadik, eredetileg 21 körös futamon sem úszták meg kontakt nélkül az első kört, előbb az élről induló Gordon Sheddent lökték meg kicsit, majd a pálya középső szakaszán kapta el a falat Aurélien Comte a Peugeot-val Jean-Karl Vernay lökése miatt, és okozott kisebb tömegbalesetet, amibe Rob Huff, Timo Scheider, Szabó Zsolt Dávid, Mat'o Homola és Fabrizio Giovanardi is belekerültek – utóbbi folytatni tudta a versenyt, a mezőny végére felzárkózva. Ezzel a mezőny negyede kiesett az első körben, miután John Filippi nem tudott elrajtolni az első futamon megtört autójával.

A mentési munkálatok a nyolcadik kör végéig elhúzódtak, a 21 körös távot viszont  csak 2 körrel toldották meg a szabályok szerint. Ez bőven elég idő volt arra, hogy a versenybíróság két hely visszaadására kötelezze az első körben levágó Esteban Guerrierit – az argentin az ötödik helyről rajtolva a második helyig küzdötte fel magát, de így visszacsúszott negyediknek.

Ahogy újraindították a futamot, Jean-Karl Vernay egyből áthajtásos büntetést kapott a tömegbaleset okozásért, ezzel a hatodik helyet bukta a francia audis.

Két kört mehetett a verseny, amikor a második helyen autózó Denis Dupont telibe talált egy gumibálát – ezzel egyrészt újabb biztonsági autós szakasz jött, másrészt a belga bukott egy helyet honfi- és márkatársa, Frédéric Vervischsel szemben. A 15. kör elején indulhattak újra harmadszor, de már Yvan Muller és Giovanardi nélkül, akik kikanyarodtak a boxba.

A hosszúra nyúl futam rendesen belelógott a kínai alkonyatba, de még viszonylag jó látási viszonyok mellett fejezték be a versenyt – az élen az Audi hármas győzelmet aratott, Gordon Shedden rajt-cél győzelmet szerzett Vervisch és Dupont előtt.

A 22. helyről induló Michelisz ismét 14. helyen fejezte be a futamot, két hellyel Nagy Norbert előtt, Szabó még a rajtbaleset után kiesett.

Rettentő szoros az összetett a szezon hajrájára

A japán és a makaói hétvégék előtt borzasztóan összerázta az összetett elejét a két kínai versenyhétvége – továbbra is a 241 pontos Gabriele Tarquini vezeti a világkupát, mögötte egyaránt 234 ponttal jön Thed Björk és Yvan Muller, aztán Pepe Oriola (207), Jean-Karl Vernay (205), Esteban Guerrieri (199), Michelisz Norbert (195) és Frédéric Vervisch (192) a sorrend. Michelisz három helyet rontva a hetedik. (Már Ma Csing-hua büntetése értelmében)

A WTCR október 27-28-án folytatódik Szuzukában.

A WTCR vuhani 2. és 3. futamának pontszerzői

Első futam*

  1. Mehdi Bennani – Volkswagen
  2. Aurélien Comte – Peugeot
  3. Nathanaël Berthon – Audi
  4. Pepe Oriola – Cupra
  5. Jean-Karl Vernay – Audi
  6. Frédéric Vervisch – Audi
  7. Aurélien Panis – Audi
  8. Denis Dupont – Audi
  9. Yvan Muller – Hyundai
  10. Rob Huff – Volkswagen

Második futam

  1. Gordon Shedden – Audi
  2. Frédéric Vervisch – Audi
  3. Denis Dupont – Audi
  4. Esteban Guerrieri – Honda
  5. Nathanaël Berthon – Audi
  6. Pepe Oriola – Cupra
  7. Ma Csing-hua – Honda
  8. Kevin Ceccon – Alfa Romeo
  9. Mehdi Bennani – Volkswagen
  10. Thed Björk – Hyundai

* Az eredetileg 8. helyen végző Ma Csing-hua büntetés miatt került ki a top 10-ből.