Micheliszek százait nevelheti ki az olimpiai motorsport

shutterstock 531263020
2018.10.14. 13:03
2022-ben akár már az ifjúsági olimpia rendes programjában is ott lehet az idén Buenos Airesben bemutatkozó elektromos gokart, ahonnan már az olimpiai szereplés sincs messze. Hat éve még nagyon ágált a MOB a motorsportok olimpiai integrálása ellen, de lassan be kell látniuk: a világ legnagyobb és leggyorsabban növekvő piacát be kell kebelezniük.

Az olimpia a sportolók, nem a sporteszközök egymás elleni küzdelméről szól

– mondta a 2012-es londoni olimpián a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi elnöke, Jacques Rogge arra utalva a motorsport fellegvárának számító országban, hogy nincs helye technikai sportágaknak az olimpiai programban. Rogge kitért a Forma-1-re is, amit nagyszerű sportnak nevezett, amit ő és a NOB is nagyon tisztel, ám a tiszteleten és azon túl, hogy tanuljanak egymástól, nem látta a szorosabb közös jövő lehetőségét.

A kijelentés ellenére 2012 elég fontos előrelépés volt a NOB és a motorsportok kapcsolatában, hiszen ez volt az az év, amikor a NOB hivatalosan is elismerte a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA). Ettől ugyanakkor még nem lettek NOB-tagok, de fontos előrelépés volt a Jean Todt által vezetett szervezetnek.

Ekkor már öt éve nem szerepelt egyébként az a kitétel az olimpiai chartában, ami kizárta a sportágak közül azt, ami mechanikus erőforrást vesz igénybe, vagyis bármiféle motor szerephez jut benne.

Nagyon tiltakoznak, pedig

A tiltás ellenére előszeretettel mutogatnak az 1900-as és az 1908-as olimpiákra, mint amelyeken szerepelt motorsport a sportágak között, de az utókor nem ismeri el hivatalos olimpiai versenyként az amúgy is rendkívül kaotikus 1900-as párizsi olimpia alatt tartott autó- és motorversenyeket. Míg az 1908-as londoni olimpia tervezett programjában volt egy weybridge-i autóverseny, de aztán nem tartották meg.

Volt viszont motorcsónakverseny, méghozzá három kategóriában is, és ezeket hivatalosan is elismerik olimpiai versenyként – két aranyat a házigazda britek, egyet a franciák nyertek meg.

Két németországi olimpia alatt – vagyis inkább előtt – olimpiai ralit is rendeztek. 1936-ban egy 2000 mérföldes versenyt tartottak, a berlini befutóhoz a brit Betty Haig ért oda elsőként, míg 1972-ben egy hatnapos verseny végén értek el a vitorlásversenyek kieli helyszínétől a müncheni olimpiai stadionig – a győztes francia kocsi mitfárere nem más volt, mint a mostani FIA-elnök Jean Todt.

Hat év üresjárat

Ahhoz, hogy a NOB és az FIA közeledni tudjon egymáshoz, több feltételnek is teljesülnie kellett. Nevezetesen az FIA-nak alá kellett írnia az olimpiai chartát, doppingellenes szabályokat kellett lefektetni, illetve azokat összhangba hozni a nemzetközi normákkal, és létre kellett hozniuk a versenyzői bizottságot.

Ezeket a lépéseket minden sportszervezetnek meg kell tennie, nincs ebben semmi különös. Ahogy abban sem, hogy a NOB idővel belátta, nem a technikai jelenléttől lesz valami nem méltó az olimpiai szereplésre. Ott van a kerékpár, a vitorlázás is a sportágak között, és míg utóbbinál teljesen egyforma eszközöket használnak, a kerékpár versenyzőnként eltér. De tt van például az öttusa is, ahol sorsolják a lovakat, ami sokkal jobban befolyásolhatja a teljesítményt, mint két (vagy 30) azonos versenygép.

Nyilván az sem volt mindegy, hogy milyen kategória jelentheti a belépőt az olimpiai kapun. Az F1-nek nincs szüksége az olimpiai jelenlétre, a motorsportnak viszont igen, és az FIA-n belül kismillió lehetőség adott.

Valami olyan kellett, ami anyagilag sem megterhelő, nem milliárdokból kell hozzá pályát építeni, és az sem árt, hogy nem túl környezet- és zajszennyező. Ezért esett az ifjúsági olimpia kapcsán a választás a 2018 júniusában bejelentett elektromos gokartra. És az sem véletlen, hogy pont Buenos Airesben mutatkozik be ez a verseny, ott ugyanis a 14-18 éves korosztály, vagyis az ifjúsági olimpián versenyzők között a legtöbb halálesetet a közúti baleset okozza, globálisan pedig ez a legnagyobb halálozási ok a 15-29 éves korosztályban.

Az elektromos gokart bemutatása remek alkalom tehát az FIA-nak a világszerte erősen tolt utcai biztonságkampány népszerűsítésére.

Persze egyszerű biztonsági kampánynál azért többről van szó.

A NOB-nál jól látszik az elmúlt évek, évtizedek alapján, hogy a program módosításával igyekeznek megtartani a fiatal nézőket. Ezért kerültek be a téli versenyek közé az X Games legnépszerűbb eseményei, és ezért van már ott a nyári programban a BMX és érkezik 2020-ban a gördeszka, a 3x3-as kosárlabda és a sportmászás például.

A gördeszka és a sportmászás a 2014-es nankingi ifjúsági olimpián még csak bemutató sportágként volt jelen, a 2018-as Buenos Aires-i játékokon a sportmászás már a rendes verseny része, négy év múlva pedig mindkettő ott lesz a felnőtt olimpián. Ez alapján a gokartnak – megfelelő siker esetén – reális esélye van a 2024-es párizsi, vagy a 2028-as Los Angeles-i programba kerülésre.

Egy stadion mindenhol van

Azt hiszem, ez a legizgalmasabb dolog, ami a motorsporttal történt az elmúlt 15-20 évben. Fantasztikus

– lelkendezett az FIA elnökhelyettese, Graham Stoker még a nyáron, amikor kiderült, hogy az elektromos gokart ott lesz a Buenos Aires-i ifiolimpián. Az FIA-nál abban bíznak, hogy 2022-ben, Dél-Afrikában már a főprogram részeként lehetnek ott, ahova a nemzeti bajnokságokból juthatnának ki a versenyzők a selejtezőre, ráadásul az ifi síugrás mintájára vegyesen osztanák a kvótát a fiúk és lányok között, árulta el a szervezet általános titkára, Peter Bayer.

A helyszínt nem is lenne nehéz megoldani, vagy városi, utcai pályát kellene kialakítani, vagy egy viszonylag könnyen lefektethető ideiglenes helyszínt, azaz versenypályát egy stadionban, a Race of Champions mintájára.

Sokmilliós bázis

A merítési bázis viszont sokkal-sokkal nagyobb lehet, mint a Bayer által említett síugrásban, az esport és a motorsport közötti átjárás ugyanis – a többi sportághoz mérve – elég sima és gyakori is. Otthon könnyű olyan kormánnyal versenyezni, amit a versenyzők is használnak, és egy élethű szimulátorszett is beszerezhető egy versenygép árának töredékéből a profibb játékosok számára.

De nem nagyon kell megerőltetni magunkat ahhoz, hogy erős kapcsolódási pontot találjunk a szimulátorozás és a valódi versenyzés között, elég csak a túraautó-világkupában induló, 2017-es túraautó-világbajnoki ezüstérmes Michelisz Norbertre gondolni.

A gokart (még nem elektromos formában) egyébként kezd egyre nagyobb jelentőséget nyerni nemzetközi szinten, és már nem csak nevelősorozatként tekintenek rá. A legutóbbi, szeptember végi gokart-vb-n a korábbi F1-világbajnok Nico Rosberg csapatának pilótája, Lorenzo Travisanutto nyert, a magyar Kovács Zsombor pedig Ralf Schumacher csapatában indulva lett 20.

Az átjárás működik sport és esport között magasabb kategóriában is, a Red Bull a vezető szimulátorpilótáját, Jake Dennist ültette be a nyári F1-teszten a kocsijába a Hungaroringen, aki a harmadik legjobb időt érte el a Mercedes-tehetség George Russell és a korábbi világbajnok Kimi Räikkönen mögött.

Ha a végkifejlet az olimpiai szereplés lenne, nem nehéz elképzelni, hogy esport-versenyzők tízezrei erősítenének rá az otthoni gyakorlásra, és hogy online versenyeken gyűjtsék a legjobb pilótapalántákat, mielőtt rendes gépbe ültetnék őket, hogy aztán gokartba ülve próbáljanak megküzdeni a motorsport – akár első – olimpiai aranyáért.

Ezért is olyan fontos, hogy Buenos Airesben pár körre bemutatkozhat az elektromos gokart.

Felhasznált források:

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?