Torlaszt csináltak a pályán, büntetik Micheliszéket

Bizarr jelenettel ért véget a WTCR, vagyis a túraautó-világkupa szuzukai hétvégéjének első időmérője: kívülről nézve némileg érthetetlen okból kisebb blokád alakult ki a pályán Thed Björk Hyundaia mögött. A svéd ugyanis elkezdett lassítani, hogy a BRC Racing két pilótája, Michelisz Norbert és Gabriele Tarquini megelőzzék, hogy Björk ne csináljon szélárnyékot a riválisoknak. Csakhogy Tarquiniék lelassítva beálltak Björk mögé, majd felért mögéjük a Münnich Motorsport három Hondája, akik szintén beálltak a lassítós játékba.

A pályatorlasz egészen addig maradt, amíg a Boutsen Ginion párosa, Tiago Monteiro és Tom Coronel be nem szúrt a hat kocsi közé – itt lőtt ki Michelisz, a többiektől elhúzva gyors kört kezdett.

Az időmérők után a versenybírók megnézték az adatokat, és úgy találták, hogy a fenti hat pilóta mind szükségtelenül lassan, 25-32 km/h-s sebességgel haladt a pályán, ezért Yann Ehrlacher, Timo Scheider, Esteban Guerrieri, illetve Thed Björk, Michelisz Norbert és Gabriele Tarquini is egyaránt három rajthelyes büntetést kapott az első, szombat reggeli futamra.

Scheidernek az előző, vuhani körből volt már egy háromhelyes büntetése, így ő még hátrébb kerül, de büntetést kapott a Campos pilótája, John Filippi is, neki 10 hely járt, mert átlépte a boxutca kivezetősávjának záróvonalát. Mivel ez volt a harmadik szabálytalansága idén, még 10 helyet kapott, vagyis az utolsó kockáról indul.

Az első futamra az első sor változatlan marad, Aurélien Comte mellől Kevin Ceccon kezd, mögüttük jön a kavarodás: Yvan Muller örökölte meg a harmadik helyet, Mehdi Bennanié a negyedik rajtkocka, majd Guerrier, Ehrlacher, Tarquini lesz a sorrend. Michelisz a 11. helyre csúszott vissza.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

5 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17