Gál
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Márquez ajándékba kapott egy győzelmet, Rossi bukott előtte

2018.11.04. 10:39

Marc Márquez (Repsol Honda) nyerte meg Maláj Nagydíjat a MotoGP-ben, miután Valentino Rossi négy körrel a vége előtt bukott.

Rossi Sepangban az első sorból startolhatott  – a futamot a közelgő eső miatt előrehozták – , és az első kanyarnál meg is szerezte a vezetést. Márquez ugyan megszerezte a pole-t, de hathelyes rajtbüntetést kapott, így a hetedik pozícióból kezdte meg a felzárkózást. Hamar utol is érte Rossit.

A párossal nem nagyon tudott senki lépést tartani, csak egymásra kellett figyelniük. Rossi jól védekezett, de a futam végén hibázott, az egyes kanyarban túlságosan bedöntötte motorját, így ő is a földre került négy körrel a vége előtt.

Márquez élt az ajándékkal, megszerezte az első helyet. A második Alex Rins (Suzuki Ecstar), a harmadik Johan Zarco (Monster Yamaha Tech)

A már idén is világbajnok spanyol karrierjének 70. futamgyőzelmét szerezte, a szezonban kilencedszer nyert. 

Rossi a bukás után visszaült a motorjára, és 18. helyen be is fejezte a versenyt. Utána azt nyilatkozta az Autosportnak, hogy nem tud magyarázatot adni a bukásra, de a hátsó kerékkel történt valamit. Azt elismerte, hogy ő is a határon motorozott, de a bukást megelőző 15 körben is ugyanúgy tett.