Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Michelisz-bravúr a makaói időmérőn, egy lépéssel közelebb a vk-érem

2018.11.16. 08:00

Fontos lépeseket tett Michelisz Norbert a WTCR-bronz felé a túraautó-világkupa 2018-as szezonjának utolsó, makaói hétvégéjének időmérőin, amiket egymás után, pénteken rendeztek.

A Makaóba a világkupa hetedik helyén érkező Michelisz mindkét időmérőn a bajnoki esélyes csapattársát, Gabriele Tarquinit segítette szélárnyékkal, ennek ellenére mindkétszer sikerült az olasz előtt végeznie – elsőre Tarquinit húzva is hetedik lett, másodikra pedig úgy jutott a Hyundaijal a top 5-be, hogy Tarquini a Q1-ben elvérzett, amikor saját hibájából a falban kötött ki – az első időmérő után viszont nyert egy helyet Michelisz Yann Ehrlacher motorcseréje miatt, így majd a hatodik helyről rajtolhat majd.

Michelisz közvetlen riválisai közül a vk-5. Jean-Karl Vernay a negyedik helyről kezdi az első futamot, Esteban Guerrieri viszont az első sorból, a csütörtöki edzések után a pénteki időmérőkön is taroló Rob Huff mellől indulhat majd, ami kedvező helyzetbe hozza az argentint, aki egy ponttal előzte a hétvége előtt Micheliszt. Guerrieri a második időmérőt is Michelisz előtt zárta, ahogy Huff is, más viszont nem tudta megelőzni a magyart.

Ezzel a szombati, magyar idő szerint 7.25-kor kezdődő futamon a hatodik, míg a vasárnapi versenyeken (1.20 és 4.00) a nyolcadik és harmadik helyeken kezd majd.

A vk-vezető Tarquini és vk-harmadik Thed Björk mindkét vasárnapi futamon a top 10-en kívülről indul, de ez Björkre igaz a szombati futamra is (az első időmérőn csúnyán elkapta a falat, talán emiatt sem volt 100 %-os az autója a második kvalifikáción), rajta tehát biztosan sokat hozhat Michelisz. A bajnoki csata is sokkal kiélezettebb lehet Tarquini hibája után – az olasz 29 pontos előnnyel érkezett Makaóba, de ez gyorsan elolvadhat Mullerrel szemben.

A kilencszeres makaói futamgyőztes Rob Huff egyébként hatalmas TCR-pályacsúcsot érő 2:29.090-nel nyerte az első időmérőt, amin az audis Vernay 266 km/h fölötti tempót ért el – ugyanitt a Forma-3-as autók 275 km/h-ig gyorsulnak, ami jól mutatja az Audik rettentő erejét az egyenesekben.

A sajtótájékoztatón Michelisz jó folytatást remélt, egyúttal gratulált a Makaó-menő Huffnak, aki 2017 után 2018-ban is olyan köridőt produkált, amivel esélyt sem hagyott a másoknak. A két időmérő után aztán a garázsban értékelt:

A két makaói WTCR-időmérő top 10 helyezettje

Első időmérő

  1. Rob Huff, Volkswagen
  2. Esteban Guerrieri, Honda
  3. Yvan Muller, Hyundai
  4. Yann Ehrlacher, Honda* (büntetés miatt a mezőny végérül indul majd)
  5. Jean-Karl Vernay, Audi
  6. Mehdi Bennani, Volkswagen
  7. Michelisz Norbert, Hyundai
  8. Gabriele Tarquini, Hyundai
  9. Frédéric Vervisch, Audi
  10. Pepe Oriola, Cupra

Második időmérő

  1. Rob Huff, Volkswagen
  2. Esteban Guerrieri, Honda
  3. Michelisz Norbert, Hyundai
  4. Jean-Karl Vernay, Audi
  5. Yann Ehrlacher, Honda
  6. Yvan Muller, Hyundai
  7. Pepe Oriola, Cupra
  8. Frédéric Vervisch, Audi
  9. Kevin Ceccon, Alfa Romeo
  10. Timo Scheider, Audi

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!