Magyar pilóta is nagyot bukott Makaón

2018.11.18. 12:48

Óvatosan vágott neki a makaói hétvégének a Zengő Motorsport a WTCR-ben, miután Szabó Zsolt Dávid gyengén ment az első időmérőn, ő szombaton rajthoz sem állhatott (a pole-időhöz képest 105 százalékon túl volt a körideje), csapattársát, Nagy Norbertet pedig a rajt után egyből behívták a garázsba, nehogy valami balesetbe kerüljön.

Vasárnap Nagy a 25., Szabó a 27. helyekről kezdte a futamokat, a fordított rajtrácsos versenyt még be is fejezték gond nélkül a 22-23. helyeken, a szezon utolsó futamán viszont nem sikerült elkerülni a balesetet.

Szabó Zsolt a 11. körét fejezte volna be, amikor a célegyenesbe kanyarodva elfékezte magát, és nagy sebességgel a gumifalba csapódott.

A Zengő-csapat Cuprája láthatóan súlyos károkat szenvedett, emiatt biztonsági autó mögött is ért véget az idény utolsó futama.

Szabó csapattársa, Nagy a 20. helyen ért célba a harmadik makaói futamon. A szezont Nagy 18 ponttal a 25. helyen zárta, Szabó négy ponttal a 31. lett.

A baleset mértéke átértékelődik a későbbi F3-futamon történt óriási bukás után, de a lényeg, hogy Szabó jól volt az ütközés után.