Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Éjszakai futam, megkavart pontok jönnek Micheliszéknek

2018.12.05. 19:33

Kihirdette a 2019-es WTCR-versenynaptárat az FIA, vagyis a Nemzetközi Automobil Szövetség, ez alapján a túraautó-világkupa – a mezőnyben Michelisz Norberttel – április 27-28-án érkezik majd a Hungaroringre, ami a 10 hétvégéből álló szezon második állomása lesz.

A 2018-as helyszínek közül egy került ki, a kínai Vuhan helyét a malajziai Sepang veszi majd át, ez egyben a szezonzáró lesz egyelőre meg nem nevezett időpontban, de szinte biztosra vehető, hogy együtt lesz a motorosok endurance-vb-futamával a december 7-i hétvégén.

Az viszont már biztos, hogy éjszakai futam lesz a szezonzáró.

A naptár másik bizonytalan pontja, hogy május közepén a hollandiai Zandvoortban versenyeznek-e, de ez már csak a promóteri megállapodástól függ.

A naptár mellett elfogadták a pontszámítási mód változtatását is, ezentúl 5-1 pont jár majd az első időmérő öt legjobbjának is a második időmérőhöz hasonlóan, míg a futamokon az első 15 kap majd pontot 25-20-16-13-11-10-9-8-7-6-5-4-3-2-1 rendszerben – az FIA közleménye szerint törlik a korábbi rendszert, amiben a három futam három eltérő pontozás szerint zajlik majd. A második időmérőn a Q3-ban a sorrend változik, ezentúl nem garantáltan az ötödik legjobb idővel bejutó pilóta kezdi majd az utolsó szakaszt, hanem a Q2 leggyorsabbja dönthet, hogy az ötödik, vagy a legjobb pilóta kezdje a Q3-at.

Három másik szabálymódosítás is átfutott a szavazáson, eszerint 28-ról 32-re növelték a maximális indulók számát, és valóban csak két autót indíthat egy csapat. Továbbá az időmérőkön törlik a piros zászlót okozó pilóta legjobb időeredményét, illetve bevezetik az F1-ből ismerős büntetőpont-rendszert, miszerint ha egy pilóta 12 hónapon belül összeszed 12 büntetőpontot, eltiltják egy futamra.

Változás az is, hogy az első szabadedzés újra külön napra (rendszerint ez péntek lesz) kerül, és 30 percről 45 percre nyúlik.

Kétszer a TCR Európa-kupával együtt megy a mezőny

A TCR Európa-kupában kedden hirdettek versenynaptárat, ez alapján április végén a Hungaroringen, majd május közepén Hollandiában együtt versenyez a két sorozat. Az Ek-ban is növelték a pontszerző helyeket, de itt a kiosztott pontokat is drasztikusan megemelték, 35-30-27-24-21-18-15-13-11-9-7-5-3-1-es rendszerben kap majd pontot az első 15 helyezett.

A WTCR 2019-es versenynaptára

  • április 6-7. – Marokkó, Marrákes
  • április 27-28. – Hungaroring, Magyarország (a TCR Európa-kupával együtt)
  • május 11-12. – Slovakia Ring, Szlovákia
  • május 17-19. – Zandvoort, Hollandia* (a TCR Európa-kupával együtt)
  • június 21-22. – Nürburgring-Nordschleife, Németország
  • július 6-7. – Vila Real, Portugália
  • szeptember 14-15. – Ningpó, Kína
  • október 26-27. – Szuzuka, Japán
  • november 16-17. – Makaó
  • december 6-7.* – Sepang, Malajzia

*még véglegesítésre vár

A TCR Európa-kupa 2019-es versenynaptára

  • április 27-28. – Hungaroring, Magyarország (a WTCR-rel együtt)
  • május 17-19. – Zandvoort, Hollandia* (a WTCR-rel együtt)
  • június 8-9. – Spa-Francorschamps, Belgium
  • július 13-14. – Red Bull Ring, Ausztria
  • augusztus 3-4. – Oschersleben, Németország
  • szeptember 21-22. – Barcelona, Spanyolország
  • október 12-13. – Monza, Olaszország

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!