A ralikrossz félistene is Micheliszék sorozatába megy

2018.12.20. 16:37

2019-ben annyi szupersztár indul majd a túraautó-világkupán, amennyi szinte el sem fér a rajtrácson – a legfrissebb csatlakozó a kétszeres ralikrossz-világbajnok, egyben kétszeres svéd túraautó-bajnok Johan Kristoffersson, aki a ralikrossz-vb (WRX) miniválsága miatt vált a WTCR-re a következő szezonra.

A 30 éves svéd pilóta egyébként nem akármilyen széria után hagyja ott a WRX-et: úgy lett sorban kétszer világbajnok, hogy

a legutóbbi 24 versenyből 18-at, 2018-ban pedig 12 futamból 11-et megnyert.

2018-ban ráadásul második svéd túraautó-bajnoki címét is megszerezte, ahol pontosan olyan Volkswagen Golf GTI TCR-rel indult, amilyennel 2019-ben is versenyezhet majd, az ugyanis már biztos, hogy a Sébastien Loeb Racing pilótája lesz.

A francia csapat megtartja két 2018-as pilótáját, Rob Huffot és Mehdi Bennanit, vagyis Kristoffersson érkezése miatt még egy bejelentés várható majd, hiszen csapatonként csak két autó indítható, és egyelőre csak három VW-pilóta van bejelentve.

Ezzel 11 versenyző neve hivatalos már a 2019-es WTCR-szezonra, köztük a Lynk & Co Cyan Racingnél a négyszeres világbajnok Yvan Muller, a kétszeres világbajnok Andy Priaulx, a 2017-es világbajnok Thed Björk, illetve Yann Ehrlacher, illetve a négy Hyundai-pilóta, a címvédő, egyben kétszeres bajnok Gabriele Tarquini, a 2017-es WTCC-ezüstérmes Michelisz Norbert, a sorozatba egy év kihagyás után visszatérő Nicky Catsburg, valamint a 2010 után újra túraautózó brazil Augusto Farfus.