Coulthardék továbbvitték Keszthelyi Vivient a női formaautó-bajnokság válogatóján

2019.01.28. 17:22

Keszthelyi Vivien is sikerrel vette a W Series, az első, csak nőknek indított formaautó-bajnokság első válogatóját, amin 54 női pilóta vett részt az ausztriai Melkben, közölte a sorozat honlapja. Keszthelyit 27 társával együtt a David Coulthardból, Alex Wurzból, Lyn St. Jamesből és Dave Ryanből álló bírói csapat értékelte.

A sorozat végleges rajtlistáját egy késő márciusi négynapos teszt után jelentik majd be, ezen a W Series Tatuus F318 Forma-3-as autójába ülnek majd a most továbbjutott tehetségek, akik között két belga, öt brit, három amerikai, egy spanyol, egy kanadai, egy kínai, két olasz, egy finn, két lengyel, négy holland, egy japán, egy dél-afrikai, két ausztrál és egy lichtensteini versenyző van – a teljes névsor erre.

Keszthelyinek plusz készülést jelent, hogy közben benevezett a három versenyhétvégéből álló ázsiai Forma-3-bajnokságba, ahol két hétvégén, összesen hat futamon négy pontszerző helyezést ért el, egy nyolcadik, két kilencedik és egy tizedik helyével 9 pontot gyűjtve 12. a 15 fős mezőnyben.

VivienKeszthelyi F3AsianChampionship WinterSeries Round2 Sepang
Fotó: VRS Sport