Dezső
11 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Alonso: Fantasztikusan néz ki az új Indy-autóm

2019.04.08. 16:56

Hétfő délután a McLaren bemutatta Fernando Alonso Indycar-kocsiját, amivel a kétszeres F1-bajnok elindul a májusi Indianapolis 500-as versenyen.

A Chevrolet a Forma-1-es istálló narancs-kék színezését kapta, a dizájn megegyezik, persze az autó formája teljesen eltér az F1-esétől.

A wokingi McLaren-központban építették ezt is, Chevrolet-motor hajtja, az elejére pedig a 66-os rajtszám került. Nem véletlenül, a McLaren első Indy-győzelmére emlékeznek vele, 1972-ben ezzel a számmal nyert Mark Donohue.

Fantasztikusan néz ki a McLaren Racing színeiben. A reményeim a szokásosak, nyerni, és elérni a Tripla Koronát. Várom már, hogy újra lássam az amerikai közönséget, ami olyan nagylelkűen fogadott, amikor először találkoztunk

- idézte Alonsót a McLaren közleménye.

A Triple Crown a monacói F1-győzelem, a Le Mans-i 24 órás és az Indy-siker hármasa, a volt F1-klasszisnak az első kettő már megvan. Eddig csak Graham Hillnek jött össze.

A gép április 24-én gurul ki először Indianapolisban, de egy testvérautóval a spanyol már kedden tesztelni fog a texasi oválpályán.

Az Indianapolis 500-at május utolsó vasárnapján, 26-án rendezik.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!