WTCR: Michelisz fogcsikorgatva 13. a szombati időmérőn

2019.04.27. 12:23

A pénteki és szombati szabadedzések alapján bíztatónak tűnt Michelisz Norbert szempontjából a hungaroringi WTCR-hétvége, hiszen az esélykiegyenlítő-rendszer miatti gyenge marokkói kezdés után az első edzést a hetedik, a másodikat pdeig a negyedik helyen zárta, de utóbbin friss gumival csapott be a többiek közé, az időmérőn pedig már mindenki elővette a teljesen új szett gumikat. Jól kezdett Michelisz mellett a hondás Tassi Attila is, aki harmadik és hetedik helyeken zárta a két edzést.

Az időmérőn viszont teljesen új erősorrend alapján indult, és a várakozásoknak megfelelően a Hondák, a Lynk & Cók, illetve az Audik ugrottak az élre, de a hungaroringi versenyhétvége közepén, az első edzés után 10 kilós könnyítést kapó Volkswagenek is jó tempót mentek.

Michelisz a félórás időmérő felénél autózta az első mért körét, amivel akkor a hatodik helyre ugrott fel, de ezzel gyorsan a 10. hely környékére csúszott vissza, majd az utolsó másodpercekben indított utolsó mért körét már a 12. helyről kezdte meg, de javítani már nem tudott, és mivel a márkatárs Augusto Farfus megelőzte, csak a 13. helyen zárt, innen kezdheti a szombati futamot.

Az első hatba öt Honda és Lynk & Co fért, az első sort Néstor Girolami (Honda) és Yvan Muller (Lynk & Co) szerezték meg. Az esélykiegyenlítő-rendszert dicséri, hogy az első 18 pilóta 1 másodpercen belül volt egymáshoz képest, a rossz hír viszont, hogy a 18. helyen Tassi Attila volt, aki még befért az 1 mp-es határon belülre, holott a Honda láthatóan gyors volt. A szabadkártyával induló zengős Tenke Tamás mezőnytől eléggé leszakadva a 27. helyen zárt.

A szombati WTCR-futamot 15.15-től rendezik, vasárnap pedig még egy időmérő és még két futam a program, de a hétvégén a Hungaroringen versenyez a TCR Európa-kupa is Michelisz Norbert csapatával, a M1RA-val, abban a sorozatban 16.00-tól jön az időmérő szombaton, a futamok pedig vasárnap lesznek.