Alonso óriási külső segítséggel is lemarad az Indy 500-ról

GettyImages-1144883097
2019.05.19. 23:02
Fernando Alonso az utolsó utáni pillanatban, szó szerint hajszálnyi különbséggel maradt le a 2019-es Indianapolis 500 indulási jogáról, miután a vasárnapi szétlövésben sem volt elég gyors a McLaren-Chevrolet-val ahhoz, hogy bekerüljön a legjobb 33-ba. A 2016-os IndyCar-bajnok Simon Pagenaud-é a pole.

Irtózatos kínkeserv árán sem sikerült megszereznie az indulási jogot Fernando Alonsónak a 103. Indianapolis 500 versenyre, amire csak a pótselejtezővel felérő utolsó soros szétlövéssel juthatott volna be. Öt másik pilótával kellett megküzdenie vasárnap az utolsó sor három helyéért azután, hogy szombaton nem került be a legjobb 30-ba, de végül az utolsóként pályára hajtó Kyle Kaiser az IndyCar egyik legkisebb csapatával, a Juncosszal kiejtette a McLaren menőjét. Alonso és Kaiser között hihetetlenül kevés, 0,019 mérföld/órás átlagsebesség-különbség döntött.

Alonsónak egész héten problémái voltak az Indy 500-ra készülve, szerdán nagyot bukott, majd a kocsi újjáépítése miatt egy teljes edzésnapot vesztett, a hátrány pedig azt jelentette, hogy a McLaren nem nagyon találta meg a tökéletes beállításokat az időmérőre, amin végig szenvedett a kétszeres F1-világbajnok spanyol.

Az már csak hab volt a tortán, hogy vasárnap eső miatt kvázi edzésidő nélkül, hosszú csúszás után jött az Alonso és öt társa szempontjából sorsdöntő szétlövés, aminek a kezdetére elterjedt az indianapolisi paddockban, hogy a McLaren minden szabályos és szürkezónás segítséget bevetett, nehogy szégyenben maradjanak Alonsóval.

Hogy ez mit is jelent? A Racer magazin szerint a McLaren-főnökkel jó kapcsolatot ápoló Andretti csapattól kaptak lengéscsillapítókat, még vadabb pletykák szerint pedig a Penske csapat is besegített az ideális beállításokkal a sötétben tapogatózó McLarennek.

Andrettiékkel ugye Alonso is jóban van, két éve a McLaren és az Andretti közös autójával indult az Indy 500-on a motorsportos Tripla Koronát üldözve. Alonsónak már csak az Indy 500-győzelem hiányzik ahhoz, hogy megismételje Graham Hill tripláját, Monacói Nagydíjat és Le Mans-i 24 órás versenyt ugyanis már nyert.

A hatalmas eső után felszárított pályán indított szétlövésben Alonso, James Hinchcliffe, Max Chilton, Sage Karam, Patricio O'Ward és Kyle Kaiser is csak egyetlen lehetőséget kapott arra, hogy a legjobb átlagsebességet hozza össze a 10 mérföldet kiadó négy körön.

Alonso harmadiknak ment a hatosból, és úgy is a hétvége legjobb saját átlagát hozta össze, hogy nem tudta tesztelni a Penske, Andretti segítséggel összehozott új beállításokat. A 227,353 mérföld/órás átlaggal a második helyen kezdett Hinchcliffe mögött, de gyorsan visszacsúszott a veszélyes harmadik helyre, amikor Karam az élre állt a négy köre után. Ward nem tudta megszorítani Alonsót, Kaiser viszont hajszállal, de megelőzte Alonsót, aki így nem állhat rajthoz a 2019-es Indy 500-on a versennyel önálló kapacitásban most ismerkedő McLaren csapattal.

Alonso egyetlen esélye, hogy valaki a top 33-ból visszalép addig, mivel a következő héten lesznek még edzések, előfordulhat olyan baleset, ami miatt valaki nem tudja vállalni az indulást, de ha nem történik váratlan esemény, a spanyol lemarad 2019 számára előzetesen legfontosabbnak gondolt versenyéről.

A pole pozíciót a 35 éves francia Simon Pagenaud, a 2016-os IndyCar-bajnok szerezte meg, mellőle Ed Carpenter és a szombati leggyorsabb Spencer Pigot indul majd az első sorból jövő vasárnap.