Jácint
13 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Padlót fogott Valentino Rossi

2019.06.04. 11:43

Úgy hét éve leggyengébb versenyhétvégéjét futotta Valentino Rossi Mugellóban, épp egyik hazai pályáján érte el a mélypontot. Mugello pedig az egyik kedvenc futama, korábban zsinórban nyolcszor győzött itt, ami MotoGP-rekord.

Az időmérőn csak a 18. helyre kvalifikált Rossi, aztán az ötödik körben összeakadt a suzukis Joan Mirrel, átszáguldott a kavicságyon, és visszaesett az utolsó, 21. helyre. Ahonnan három körrel később kiesett a versenyből, miután elcsúszott egy jobbkanyarban. Nem sérült meg, ez volt az egyetlen pozitívuma az Olasz GP-ről.

Pedig két futammal ezelőtt még majdnem nyert a 40 éves olasz, Amerikában kevéssel lett második a szintén suzukis Alex Rins mögött.

Nagyon nehéz hétvége volt, az egyik legrosszabb hosszú ideje, egy pillanatra sem tudtuk felvenni a tempót. Még a futamon is, a többiek elleni harcban is szenvedtünk. Nem vagyunk elég gyorsak az egyenesben, de a kigyorsítással is baj van. Az egyik kanyartól a másikig eljutni is szenvedés, nagy a lemaradásunk. Tennünk kell valamit

- hangzott Rossi vészjósló nyilatkozata.

A Yamahával tavaly óta gondok vannak, Rossi 2018-ban futamot sem nyert, csapata egy győzelemmel zárt, azt Maverick Vinales, a csapattársa szerezte. Vinales Mugellóban összehozott egy hatodik helyet.

Rossi szerint már az előző, franciországi futama is hasonlóan gyenge lett volna, de ott még megmentette az esős időmérő, amelyen ötödiknek tudott kvalifikálni, majd ötödikként célba is ért.

A kilencszeres világbajnok - hétszeres MotoGP-első - a 2011-es és a 2012-es szezonban, a ducatis években volt hasonlóan gyenge, bár a pontszerző helyekről - az első 15-ből - akkor sem szorult ki.

Egy drukker a neten kommentjében azt javasolta neki, vonuljon vissza, de Rossinak ez eddig esze ágában sem volt, 2020-ig, vagyis a következő szezon végéig aláírt szerződése van a Yamahával.

Ami reményt adhat Rossinak, hogy a két következő futam kedvelt helyszínein jön, Barcelonában többször győzött, de amikor nem, akkor is gyors volt, az utána következő Assen pedig a kedvenc pályája. Ha ezeken sem sikerül semmit virítania a Yamahával, akkor végképp el kell gondolkozniuk a japánoknak és neki is a hogyan továbbon.