Tassi elvette Michelisz pályacsúcsát, első pole-ját szerezte a WTCR-ben

e5ce7e929391b4511de797edcc608bec
2019.07.07. 12:56
Mindkét nap magyar pilóta nyerte a WTCR időmérőjét Portugáliában, miután vasárnap Tassi Attila felülmúlta korábbi mentorát, és élete első pole pozícióját szerezte a túraautó-világkupában.

Nagyot fordult a sorrend Vila Realban a szombati és a vasárnapi időmérők között – míg előbbin Michelisz Norbert álomkörrel, gond nélkül nyert, majd húzta be utána a futamot is, addig vasárnap a legjobb 12-t jelentő Q2-be sem jutott be, csak a 16. lett, így mindkét futamot a pontszerző helyeken kívülről kezdi majd.

Michelisz a kocsiból kiszállva, némiképp csalódottan azt mondta, hogy bármennyire próbálkozott, nem volt meg az autóban a pole pozíciót és futamgyőzelmet jelentő tempó. Az utolsó körén ráadásul több másik pilótát is utolért, de nem ezen múlt, valahogy nem volt olyan gyors, mint egy nappal korábban. Ezzel egyébként nem volt egyedül, a négy Hyundaiból csak Nicky Catsburg került be a legjobb 12 közé, igaz, Augusto Farfus például a szalagkorlátnak ütközve nem tudta megmutatni, mennyi is volt benne. Valószínűleg a szombathoz képest hűvösebb idő és aszfalt babrált ki a Hyundaiokkal.

Sokat gyorsult viszont a Honda szombatról vasárnapra, a márka mind a négy kocsija továbbment a Q1-ből, a szombaton motorcsere miatt leginkább élesben tesztelő Tassi Attila ráadásul leggyorsabbként jutott tovább. Felzárkózott a hétvégén nagyon könnyű autóval versenyző Alfa Romeo is, de összességében mindenki javult vasárnapra, hiszen az első 12 helyezettet kevesebb mint fél másodperc választotta el, a továbbjutó zóna végén pedig ezredek döntöttek a pilóták között.

A Q2-ben Tassi tovább repült, fantasztikus körrel ugrott az élre, amivel megdöntötte Michelisz szombati pályacsúcsát, és nem mellesleg azonnal jó esélyt teremtett a legjobb öt közé jutásra.

Főleg úgy, hogy a harmad fele előtt Kevin Ceccon odaverte Alfa Romeóját, ami miatt meg kellett szakítani az időmérőt a mentés idejére. Ceccon pont ugyanott ütközött, ahol a Q1-ben Farfus, mindkét esetben javítani kellett a szalagkorlátot, ami miatt jelentősen nőtt az időmérő hossza.

A hosszú javítás után szinte senki nem tudott érdemben javítani, így Tassi első helyen ment tovább élete első Q3-as szakaszába a WTCR-ben. Ott szintén lassabb idők jöttek, mint a Q2-ben, de

a 20 éves Tassi ki tudta hozni a maximumot a Hondából, és élete első pole pozícióját szerezte a túraautó-világkupán, majdnem másfél tizedet adva korábbi F1-pilóta csapattársának, Tiago Monteirónak, és közel fél másodperccel verve a négyszeres világbajnok Yvan Mullert.

Tassi az időmérő után a magyarok remek hétvégéjét méltatta Michelisz szombati pole-ja után, és elmondta, reméli, sikerül Michelisz nyomdokaiba lépni ezzel a sikerrel, és természetesen bízik a futamgyőzelemben is a hétvégét záró főfutamon.

Folytatás 16.30-tól a fordított rajtrácsos futammal, majd 18.00-tól az idény utolsó európai versenyével.