Huba
17 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Az utolsó utáni pillanatban lett cserepilótája Michelisz csapatának

2019.08.01. 18:16

Csütörtökön váratlan közös bejelentést tett Michelisz Norbert és Bári Dávid versenycsapata, a M1RA, illetve a csapatnál másfél szezont töltő Nagy Dániel, hogy útjaik különválnak. A csapat akkor jelezte, hogy gőzerővel dolgoznak Nagy pótlásán, mert szeretnének a TCR Európa-kupa hétvégi, oscherslebeni futamán is két autóval rajthoz állni.

Ez az utolsó utáni pillanatban meg is történt, sikerült kiváltani a korábbi Zengő-pilóta Szabó Zsolt Dávid versenyengedélyét, aki megkapta az indulási jogot, és a hétvégén már rajthoz is állhat a sorozatban. A 23 éves pilóta 2017-ben a túraautó-világbajnokság (WTCC) utolsó idényében, majd a túraautó-világkupa (WTCR) első szezonjában is pontszerző volt. A 2017-es idényben egyébként Nagy és Szabó csapattársak voltak a Zengőnél.

Szabó és a csapatvezető Bári kapcsolata még 2015-ig nyúlik vissza, akkor egy tehetségkutatón találkoztak, és már akkor majdnem létrejött a közös munka közöttük, ám erre végül négy évet várni kellett. „Tudjuk, hogy milyen potenciál van Zsoltiban, látjuk, hogy mennyire motivált. Megérdemli a lehetőséget a versenypályára való visszatérésre” – fogalmazott Bári.

Nagyon boldog vagyok, hogy újra versenyezhetek. Minden olyan gyorsan történt. Este tízkor tudtam meg, hogy lenne lehetőség autóba ülni a M1RA-nál, és utána nem is bírtam aludni egész éjjel. Amiatt aggódtam, hogyan tudjuk majd ilyen rövid időn belül kiváltani az induláshoz szükséges versenyzői licencemet, ami az utolsó pillanatig kérdéses volt. Örülök, hogy minden akadály elhárult, de semmilyen elvárás nincs a hétvégi eredményekkel kapcsolatban. Oschersleben nekem a csapattal és az autóval való összeszokásról szól majd, a célom pedig a tisztes helytállás

– árult el részleteket a megkeresésről és a villámgyors ügyintézésről Szabó.

Szabó az oscherslebeni versenyre indulás előtt Pécsen is járt, ahol a M1RA-alapító Michelisz Norbert személyesen látta el jó tanácsokkal: "Beszélgettünk vezetéstechnikai dolgokról is, amiket a múltban nem a legjobban csináltam, de most legalább ilyen fontos volt nekem a lelki rész is, hogyan dolgozzam fel a mostani helyzetet. Több mint nyolc hónapja nem ültem versenyautóban, csak gokartban, ami miatt van bennem drukk, de a Norbiból áradó nyugalom és határozottság sokat segített" – mondta el a M1RA újdonsült pilótája.

Nem ez az első alkalom, hogy idény közben kellett új pilóta után néznie a M1RA-nak kényszerűségből, 2017-ben Roberto Colgiago sérülése miatt voltak beugró versenyzők a csapatban, tavaly pedig Francisco Mora korai távozása miatt.

A TCR Európa-kupa oscherslebeni programja

augusztus 2., péntek

  • 13.30-14.00 Első szabadedzés
  • 16.10-16.40 Második szabadedzés

augusztus 3., szombat

  • 09.50-10.25 Időmérő
  • 13.40-14.05 Első futam

augusztus 4., vasárnap

  • 13.30-13.55 Második futam