Ágyúgolyóként csapódott egy versenyző a meghalt Forma-2-es pilóta autójába

2019.09.01. 10:31

A belgiumi Spában rendezett szombati Forma-2-es futam elején halálos baleset történt. A tévéközvetítésben nem mutatták az eset ismétlését, így nem volt teljesen egyértelmű, hogyan történt a szerencsétlenség. A beszámolók és a bemutatott felvételek alapján annyi egyértelmű volt, hogy a 22 éves Antoine Hubert autójába akkora erővel csapódott bele az őt követő Juan-Manuel Correa, hogy a tavaly GP3-as bajnokságot nyerő, idén a Renault F1-istálló növendékeként versenyző pilótának esélye sem maradt a túlélésre.

Az alábbi felvétel felkavaró lehet.

A versenyt követően a Twitteren jelent meg a felvétel, ami hátulról készült az esetről és pontosan megmutatja, mi történt. Látszik, hogy Hubert a lehető legrosszabb helyen, a pálya leggyorsabb szakaszán pördült meg, és forgott be keresztben az íven érkező Correa elé, aki nem tudta elkerülni az ütközést, de még csak lassítani sem nagyon. Az életét vesztő pilóta rózsaszín autójából szinte semmi nem maradt az ütközés után. Juan-Manuel Correa állapota stabil, kórházban ápolják.

Huberttől többek között Lewis Hamilton is búcsút vett már közösségi oldalán:

lewhubert

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport